Megköszönve eddigi figyelmüket és érdeklődésüket, tájékoztatjuk Kedves Olvasóinkat, hogy a Mixonline.hu befejezte szolgáltatását.
|
Egészen a közelmúltig Budapesten két helyen üzemelhetett olyan kínai “szolgáltató állomás”, amelyeket jogvédők a kínai rendőrség illegálisan kihelyezett és a diaszpóra vegzálására is használt irodájaként azonosítottak. Négy kontinensen legalább harminc ilyen állomást lepleztek le, a Belügyminisztérium mindazonáltal nem tud a kínai rendőrség magyarországi jelenlétéről.
|
Örökbefogadás, pilótaképzés, meddőségi és fogorvosi kezelés, nem kevesen Erasmus ösztöndíj révén több hétre, sőt, akár hónapokra is érkeznek Magyarországra külföldiek, de vajon az energiaturizmusból profitálhatnak-e az itteni szállásadók?
|
Az ukrán-magyar határszakaszon 5637-en léptek be kedden Magyarországra, a román-magyar határszakaszon belépők közül pedig 6977-en nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szerdán az MTI-t.
|
Benjamin Netanjahu szerda hajnali győzelmi beszédében Izrael minden polgáráról gondoskodó nemzeti kormányt ígért - jelentette a helyi média. A választási részvételi arány magas, 71,3 százalékos volt.
|
Nagyváradon épít 650 millió eurós beruházással gumiabroncsgyárat a finn Nokian Tyres, amely az ukrajnai háború miatt júniusban oroszországi üzemei bezárásáról döntött - közölte a román Economiedia.ro gazdasági portál kedden.
|
Az oroszországi részleges mozgósítás keretében besorozott 300 ezer katonából 87 ezret vezényeltek eddig a harci övezetbe - közölte Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter egy keddi online parancsnoki tanácskozáson.
|
Több mint egy hónapja, hogy véget ért a magyar válogatott csodálatos Nemzetek Ligája-szereplése. Marco Rossinak azóta volt ideje gondolkodni, mit ért el csapatával, és már azt is tudja, mi vár rá a folytatásban – beszélgetés a szövetségi kapitánnyal a lélekemelő pillanatokról, a megbecsülésről, a várható nyomásról és pályafutása legjobb döntéséről.
|
A Visegrádi Együttműködés országait a tagok eltérő Oroszország-politikája alaposan egymásnak ugrasztotta. Szlovákia azonban minden feszültség ellenére is életet lehelne a közép-európai szövetségbe.A Szlovákia, Csehország, Lengyelország és Magyarország által 1991-ben létrehozott Visegrádi Négyek (V4) tagjai a kezdetektől fogva menetrendszerűen szerveztek közös találkozókat.
|
Hétfőn délután indulatos közleményt adott ki a közmédia finanszírozásáért felelős állami cég, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA). Ennek címe:Ismét hazudik Hadházy Ákos.
|
A Sajtóklub mellett a Bayer Show is új adással jelentkezett, itt a Terror Háza Múzeum főigazgatója, Schmidt Mária volt a házigazda Bayer Zsolt vendége.Ursula von der Leyen is korrupciós botrányba keveredett, ezért szerinte a németek nincsenek olyan helyzetben, hogy bármiben nemet mondjanak az amerikaiaknak,
|
A Yettel több tízmilliárd forintból országszerte modernizálja mobilhálózatát, a fejlesztés csaknem háromszorosára növelheti a hálózat kapacitását, amely így gyorsabbá és több szempontból megbízhatóbbá válik - közölte a mobilszolgáltató vállalat az MTI-vel.
|
Az ukrán-magyar határszakaszon 5144-en léptek be Magyarországra hétfőn, a román-magyar határszakaszon belépők közül pedig 4921-en nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kedden közleményben az MTI-t.
|
A gabonakiviteli megállapodás végrehajtása Oroszország részvétele nélkül aligha lehetséges és egyre kockázatosabbá válik - jelentette ki Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő hétfőn újságíróknak. "Olyan körülmények között, amikor Oroszország kijelenti, hogy a hajózás biztonságát lehetetlen szavatolni a kijelölt területeken, egy ilyen üzlet természetesen aligha megvalósítható, megváltozik a jellege, kockázatosabbá, veszélyesebbé és garanciamentessé válik" - mondta.
|