RSS Feed

Gazdag: Többre becsülnek, mint korábban

NS - 2022. 09. 22. 16:42:37 Nagyobb szöveg Kisebb szöveg Cikk küldése e-mailben Nyomtatóbarát változat

Gazdag: Többre becsülnek, mint korábban

Élete eddigi legjobb idényét futja a Philadelphia Union 26 esztendős középpályása, aki egyik klubcsúcsot dönti meg a másik után. Beszélgetés Gazdag Dániellel a megszeretett amerikai életről, kisfia góljairól, a megnőtt érdeklődésről és a remélt első helyekről.

– Tudja fejből, hány klubrekordot döntött meg eddig az idén?
– Kettőt? – kérdezett vissza Gazdag Dániel, az észak-amerikai profi liga (MLS) Keleti főcsoportját vezető Philadelphia Union 26 éves, 15-szörös magyar válogatott középpályása.

– Nem többet?
– Vegyük sorba: én szereztem a legtöbb gólt az alapszakaszban, egymást követő öt bajnoki meccsen még senki sem volt eredményes, csak én, továbbá a nevemhez fűződik a legtöbb kanadai pont. Akkor ez három.

– Plusz a ráadás: ön a Philadelphia történetének első középpályása, aki eljutott tíz gólig.
– Tényleg! Igaz, az már rég volt…

– Friss emlék: mi történt a hétvégén az Atlanta ellen?
– Nulla nullát játszottunk.

– Se gól, se gólpassz, se győzelem?!
– Van ilyen is – szerencsére ritkán. Az ellenfélnek fontos volt a meccs, a döntetlennel megőrizte esélyét a rájátszásba kerülésre. Kissé szokatlan volt nekünk a műfüves pálya, ritkán játszunk rajta. Az Atlanta többet támadott, de igazán nagy helyzetei nem voltak, ikszes meccs volt.

– Az egy pont is jól jött: két körrel az alapszakasz zárása előtt öttel előzik meg a Montrealt.
– Feltett szándékunk, hogy megnyerjük a főcsoportunkat, erre jó esélyünk van. A legszebb az lenne, ha a másik konferenciában a Los Angeles FC sem szerezne nálunk több pontot, mert azt jelentené, hogy a playoffban végig élveznénk a hazai pálya előnyét, ha eljutunk odáig, még a nagydöntőben is. Most ott tartunk, hogy ugyanúgy, hatvannégy ponttal állunk, több győzelmük révén egyelőre ők vannak kedvezőbb pozícióban, de nekünk két könnyebb meccsünk van hátra, nekik két nehezebb.

– Ön miatt megy ilyen jól a Philadelphiának?
– Miattam is. S persze a többiek miatt. Az idény második felében kifejezetten jól teljesítünk. Én nem maradok adós a gólokkal és a gólpasszokkal, de a társaim is beleteszik a magukét a közösbe. Mindenki abban jeleskedik, amiben a legjobb. A legutóbbi tizennégy mérkőzésünkből tizenegyet megnyertünk, sokan már bajnokaspiránsként emlegetnek minket.

– Gondolta volna a rajt előtt, hogy ilyen jó éve lesz önnek és a csapatának egyaránt?
– Azok után, hogy tavaly az elődöntőig jutottunk, és ott úgy kaptunk ki a New York Citytől, hogy a találkozót megelőző napokban tizenegy játékosunk fertőződött meg koronavírussal, bíztam benne. Abban már kevésbé, hogy a bajnokság ezen szakaszáig tizenkilenc gólt szerzek. Ha valaki az első forduló előtt azzal állt volna elém, hogy tíz-tizenkét gólom lesz, alighanem aláírom. Nem mintha bánnám, hogy túlszárnyaltam saját elvárásaimat.

– Ebben az is szerepet játszik, hogy jól érzik magukat Amerikában?
– Igen! Nem csupán megszoktuk, meg is szerettük Philadelphiát. Amire előzetesen számítottunk, az fogadott bennünket, talán még többet is kaptunk a vártnál. Ragyogó helyre kerültünk, valójában nem is tudnék semmit említeni, ami csalódásként ért volna. Persze az első egy-két hónap nehéz volt, mert akkor még egyedül voltam, először csak én kaptam meg a vízumot. Ráadásul a párom, Gréta az idő tájt éppen a második gyermekünket hordta a szíve alatt, törtük is a fejünket, mi lenne jobb: Magyarországon vagy az Egyesült Államokban szüljön? A vízumkérdés, hála az égnek, idejében megoldódott, így Grétáék utánam repülhettek, Maxim pedig tavaly szeptemberben világra jött Philadelphiában. Utólag azt mondom: ahogyan nekem, a családnak sem okozott problémát a beilleszkedés. S az, hogy a szeretteim jól érzik magukat, az én életemet is megkönnyíti.

– Továbbra is abban a külvárosi lakóparkban élnek, ahová tavaly költöztek?
– Békés, csendes környéken található, a csapattársaim közül többen laknak ott a családjukkal, a szabadidőnkben gyakran találkozunk – nincs okunk váltani. Nagyobbik fiunk, Danika tavaly még afféle előkészítőre járt, az igazi iskolát most kezdte el. Úgy, hogy már szépen beszél angolul, írni és olvasni tud. Imádja a sulit. Eleinte féltettem, de jó érzés látni, milyen szépen veszi az akadályokat.

– A pályán is?
– Bizony, már ott is. Hatévesen a YSC igazolt játékosa, heti két edzése van, szombat délelőttönként pedig meccse.

– Olyankor ön is a lelátón ül?
– Ha tehetem, ott vagyok. Általában akkor jön össze, ha hazai pályán játszunk. Az elején még izgultam, aztán rájöttem, hogy nem kell. Danika már most több gólt rúgott, mint én…
 
– Hogyhogy nem ott futballozik, ahol az édesapja?
– Mert az Unionban nyolcéves kortól foglalkoznak gyerekekkel. Az még két év, meglátjuk, mi lesz. Mindenesetre most van egy kialakult és jól működő rendszer az életünkben, nagyon élvezzük.

– Ebbe is beavatna minket?
– Ó, semmi extra, csak arról van szó, hogy a Philadelphiánál mindig délelőtt vannak az edzések. Ébredés után elviszem Danikát az iskolába, onnan megyek tovább az edzőközpontba, kilencig kell megérkezni. A közös reggelit követi a tízkor kezdődő edzés, majd jön az ebéd. Nagyjából kettő körül érek haza, négyre megyek a fiamért, ha van edzése, viszem oda, ha nem, kitalálunk valamit, vagy csak elvagyunk otthon. Két kisgyerekkel így jó az élet.

– A közös étkezésnél nagy a szigor?
– Hát nem csülkös bablevest eszünk... A szakemberek figyelnek arra, milyen étel kerül a játékosok asztalára, de egy sportoló magától is tudja, miből mennyit ehet a meccsek és edzések előtt, után. Úgy vagyunk vele, amit ezen a téren hozzátehetünk a sikerekhez, azt valóban érdemes hozzátenni.

– Térjünk vissza a pályára: Kamler János kollégám, miközben a statisztikáit böngészte és a játékstílusát elemezte, arra jutott, ön a magyar Zico…
– Sajnos nem láttam Zicót futballozni, de hallottam róla – csak jókat. A párhuzam nyilván túlzás, de ha valaki hozzá hasonlít, megköszönöm. Hogy jól megy a futball, annak is betudható, hogy vezetőedzőnk, Jim Curtin megtalálta a helyem a csapatban. A többiek pedig megtalálnak a labdával... Jó, hogy sok helyzet rám jön ki. Érkezem a második hullámban, vagy befutok a visszalépő csatár helyére. Még mázlim is van, mert sokszor elém pattan a labda. Igaz, azt még be is kell rúgni.

– Hogyan írná le a szerepkörét?
– Talán úgy, hogy én vagyok a tízes. Négy–négy–kettes felállásban játszunk, a középpályán én vagyok a rombusz teteje. Kifejezetten élvezem a szerepet.

– Jim Curtin a minap arról is áradozott, hogy a védekezésből is rendesen kiveszi a részét.
– Ez természetes, még akkor is, ha a futballnak ez a része kevésbé látványos, a statisztikák nem rögzítik, ki mennyit fut hátra. Ugyanakkor a mi játékunk a letámadáson alapul, nekem általában az ellenfél hatosát kell felvennem és megakadályoznom a támadásépítésben. Szerintem ez is elég jól megy, legalábbis nem szoktam sétálgatni, ha a másik csapatnál van a labda.

– No, akkor még egy utolsó idézet a vezetőedzőjétől: Gazdag Dánielnek jó esélye van arra, hogy MVP legyen!
– Ez kedves tőle. Remélem, rám szavaz majd... Sokat jelentene, ha megválasztanának a bajnokság legértékesebb játékosának, ám ezzel is úgy vagyok, mint a gólkirályi címmel: ha összejön, csodálatos, de nem görcsölök rá. Már csak azért sem, mert a Nashville-t erősítő Hany Mukhtar parádés idényt fut, a legtöbben őt tartják esélyesnek a címre. Mindamellett nagyon örülök, hogy a nevem felvetődött, mert ez is azt bizonyítja, hogy valamit jól csinálok.
 
– Jobb futballista lett Amerikába szerződése óta?
– Mindenképpen! Karrierem során először játszom külföldön, de minden visszajelzés arra utal, hogy megállom a helyem. Minden téren fejlődtem. Az elején volt bennem kis félsz, magam sem tudtam, miként birkózom meg azzal, hogy az otthonomtól több ezer kilométerre igazolok, mégiscsak tizenegy évet töltöttem el a Honvédnál. Tulajdonképpen Kispesten nőttem fel, ott vált belőlem előbb élvonalbeli, majd válogatott futballista, arról nem szólva, hogy az évek során bajnok és kupagyőztes lettem. Csodás volt a kispesti időszak, életre szóló élményekkel távoztam – és ugrottam fejest a mély vízbe. Kíváncsi voltam, hogyan fogadnak a társak, még az is eszembe jutott, lesz olyan játékos, aki a konkurenciát látja bennem, ennélfogva nem lesz túlságosan barátságos velem, de hamar beláttam, hogy tévedtem. Nagyon jó fej mindenki. Apróságnak tűnhet, nekem mégis jólesett, hogy a harmadik napon már közös programra hívtak. A közös hangot csakugyan gyorsan megtaláltuk, jóllehet szükségem volt némi időre, amíg ráálltam az amerikai angolra, de ma már ezen a téren sincs gond. Az elmúlt jó egy évben szerintem bizonyítottam, hogy a Philadelphia jó vásárt csinált velem, amiben az is közrejátszott, hogy folyamatosan érzem, a klubban szeretnek és megbecsülnek.

– Amikor tavaly májusban elkötelezte magát az Unionhoz, a Transfermarkt egymillió euróra taksálta a piaci értékét, ma már három és félre. Reálisnak tartja, hogy ekkorát nőtt az értéke tizenhat hónap alatt?
– Azt, hogy emelkedett az áram, igen. Bár ebben biztos az infláció is közrejátszott... Komolyra fordítva, azt érzem, sikeres időszak van mögöttem, a klubomban éppúgy, mint a válogatottban, ahol erős csapatok ellen is megálltam a helyem: a lengyeleknek és az angoloknak gólt rúgtam. Szóval, tulajdonképpen logikus, hogy most többre becsülnek, mint korábban.

– Mit gondol, lesz olyan klub, amely kifizet önért több millió eurót?
– Már a nyáron is számos országból érdeklődtek, de mivel az Union nem akart eladni, a helyzet végül nem jutott el odáig, hogy a végén nekem kelljen döntenem róla, megyek-e, vagy maradok.

A télen minden bizonnyal felvetődik ez a kérdés…
– Tudjuk, hogy van ez... Ha érkezik olyan ajánlat, amely a Philadelphiának ugyanúgy megfelel, mint nekem, szóba jöhet a váltás. A történethez tartozik, hogy a szerződésemben szerepel egy opció, amely életbe is lépett azzal, hogy a meccsek többségén pályára léptem ebben az idényben, így jelenleg jövő decemberig az Union játékosa vagyok. A vezetők egyébként is jelezték már, szeretnék, ha tovább maradnék. Még a hosszabbítás is benne van a pakliban. Igaz, ha valamelyik topbajnokságból keresnének, nehezen tudnám visszautasítani.

– Feltételezem, aranyéremmel a nyakában könnyebb lenne az elválás.
– Amikor egy hónappal ezelőtt ez volt a téma, úgy fogalmaztam, egyre inkább hiszünk benne, hogy elhódíthatjuk a bajnoki címet. Azóta az érzés csak erősödött. A vezetők lassan már el is várják... Ez persze nem úgy megy, hogy minél többet beszélünk róla, annál több sanszunk lesz rá, de egyvalamit ígérhetek: ami tőlünk telik, megtesszük, hogy elsők legyünk. A helyzetünk mindenesetre nem reménytelen.

– Futball-láz van Philadelphiában?
– Igen. Elképesztően lelkesek a szurkolók. Az előző idényben is sokan jártak a meccseinkre, de telt ház javarészt csak a rájátszásban volt. Az idén folyamatosan gazdára talál az összes jegy, ennek megfelelő a hangulat. A városban egyre többen beszélnek arról, hogy bajnokok lehetünk, a különböző televíziós műsorokban sok szó esik rólunk, ami azért is érdemel említést, mert eddig a kosárlabda, az amerikai futball és a baseball vitte a prímet. Mi több, nemrégiben megesett az, ami korábban sohasem: kapusunk, Andre Blake személyében labdarúgó kapott díjat az egyik tévés társaságtól.

– Az egyik legfontosabb kérdést hagytuk a végére: mi lesz a németek és az olaszok ellen a Nemzetek Ligájában?
– Remélem, ott folytatjuk, ahol júniusban abbahagytuk. Nagyon vártuk már, hogy újra együtt legyünk, az első négy meccsen elért eredmények óriási lökést adtak. Ígérni eddig sem ígértünk semmit, most sem tesszük, de annyit garantálhatunk, hogy a legtöbbet próbáljuk kihozni a hátralevő két mérkőzésből. A szituáció mindenesetre érdekes: megnyerhetjük a csoportunkat, de még ki is eshetünk az A-ligából. Boldog lennék, ha az Olaszország elleni utolsó csoportmeccsnek úgy vágnánk neki, hogy még van esélyünk az első helyre. Az utóbbi egy-két évben bizonyítottuk, hogy a legerősebb válogatottaknak is méltó ellenfelei tudunk lenni, ez a célunk most is.

– Vajon kezdőként kap lehetőséget Marco Rossitól?
– Sallai Roland sérülése sajnos a legrosszabbkor jött. Engem különösen elszomorított, mert ő az egyik legjobb barátom a csapatban. Amikor legutóbb beszéltünk, elárulta, szeretne még ebben a sorozatban játszani, amire ugye akkor nyílna lehetősége, ha a csoport élén végzünk. Ám legyen! Addig is valakinek pótolnia kell őt, ha esetleg én leszek az, mindent megteszek, hogy a végén azt mondja, elégedett volt velem. Aztán ha felépül, ülhet a kispadon…

Fotó: -a-
Lap tetejére