RSS Feed

Vámos Márton az Olimpiakosz vízilabdacsapatában folytatja

mti - 2022. 08. 04. 13:00:09 Nagyobb szöveg Kisebb szöveg Cikk küldése e-mailben Nyomtatóbarát változat

 Vámos Márton az Olimpiakosz vízilabdacsapatában folytatja

A görög klub szerdán a honlapján jelentette be a magyar válogatott kulcsemberének érkezését. Kiemelték: Vámos az utóbbi öt idényben a Ferencváros játékosa volt, korábban szerepelt a KSI-ben, a Vasasban és a Szolnokban.

 Utóbbival 2017-ben Bajnokok Ligáját nyert, miként az FTC-vel is 2019-ben. Hét bajnoki címe mellett a válogatottal világ- (2013) és Európa-bajnok (2020), míg tavaly a tokiói olimpián bronzérmes lett.
    A 30 éves játékos elmondta: az elmúlt években már tárgyalt az Olimpiakosszal, amellyel "szerencsére mostanra sikerült" megegyezniük. Hozzátette: ez az első szezonja, amikor nem Magyarországon játszik majd, ezért nagyon izgatott, hogy külföldön, légiósként szerepelhet. Céljaival kapcsolatban hangsúlyozta: görög klubcsapatával bajnokságot és kupát is akar nyerni, a BL-ben pedig nyolcas döntőbe jutna a gárdával, amely szerinte az előző idényhez képest sokat erősödött.
    A 2018-ban BL-győztes, 2019-ben döntős - és ott az FTC-vel szemben alulmaradó - Olimpiakosznak az előző idényben nem sikerült nyolcas döntőbe jutnia a legrangosabb nemzetközi kupasorozatban.


Fotó: vizipolo.hu
Lap tetejére