RSS Feed

30 perc

Regös István - 2022. 05. 25. 8:00:00 Nagyobb szöveg Kisebb szöveg Cikk küldése e-mailben Nyomtatóbarát változat

30 perc

Egyszer volt hol nem volt lehet hogy mással is megtörtént, de lehet hogy nem is volt semmi csak kitalálom. Rettenetes vágyakkal, reményekkel telve egy fiatal újságíró bekerült egy királyi televízió igazgatójához . Ez már egy nagy fegyvertény volt, mert nagy tervei voltak.

Nem szívesen házalt, előszobázott nagyhatalmú igazgatókkal, de már középszinten el sem olvasták az ötleteit.  Megkapta a nagy NEM-et. Nyár volt ezerrel sütött a nap, műsor elképzelések csatároztak a fiatal újságírók lelkében.. Csak csinálni akart valamit, valami olyat amit  a nyugati televíziókban már ezer éve csinálnak. Gondolt egy merészet és a legközelebbi május 1-i ünnepségen az elnökségi asztalnál ült a nagy tekintélyű elnök úr(vagy elvtárs?) itt nem számít a megnevezés, mert minden rendszer ilyen. Mert az erősebb kutya mindenféle disznóságot szokott csinálni.

Amikor sokan vannak és villognak a kamerák, sokkal kevésbé nagyképűek a főnökök, mint egyébként. Túl sokan hallják mit mond, ezért aztán vigyázz a szavaira. Képernyő az mindig van. Tehát odament az újság író barátunk az elnök úr elvtárshoz és elpanaszolta, hogy valami fantasztikus ötlete van csak nem jut el egyetlen döntőképes emberhez sem. Nagyon vigyáznak  a még csak ki se mondott ötleteire. És lás csodák csodáját elnök úr, elvtárs két hét múlva időpontot adott neki. Ő csak úgy hívta: a harminc perces ügy. Mindenesetre nagyon örült és felcsillan előtte a győzelem jelvénye

És eljött a nap. Megérkezett elnök úr elvtárs titkárságára, ahol elvették és majd később vissza is adják, mondták nevetve a zakóját. A fiatal újságíró boldogan, bizakodva, mint elújságolta, hogy ő kicsoda és erre az időpontra ígért neki az elnök úr elvtárs. Tökéletesen fel volt készülve, minden kérdésre kész válasza volt 30 perc alatt gyönyörűen végig lehet beszélni és meg lehet oldani az ő nagy baját. Telt múlt az idő és már csak 25 perc volt a 30-ból de még mindig nem gondolt arra, hogy elfelejtet őt az elnök úr elvtárs. Viszont lerövidítette a mondanivalóját, sőt még cseverészett is a titkárnőkkel, s örömmel tájékoztatta őket hogy nagyszerű ötletekkel jött. De ismét csak azt tudom mondani, hogy az idő nagyon gyorsan szalad és újabb 10 perc száguldott a feje fölött és csak 15 perc maradt. Na, itt már azért megzavarodott, mert olyan szép kerek volt  az elképzelése, szeretett volna magából is valamit mutatni, hiszen lelkes fiatal újságíróként meg akarta váltani a világot.

És ekkor csöngött a telefon. A titkárnőnek mondott  valamit az elnök úr-elvtárs, mert  mindenhol egyformák a nagyurak, kivéve egy nagyon jó barátomat, aki azt mondta, nem csak a telefonszámom nem változott meg, hanem én sem. De jó lenne, ha többen lennének. A 30 percből egy se maradt. Zavartan fészkelődött a széken, s érezte, hogy ebből nem lesz tárgyalás. Nyílt az ajtó, aktatáskával a kezében megjelent ő, az elnök úr, elvtárs. Fiatal barátunk felugrott a székéből, hogy köszönjön, s elmondhassa hatalmas terveit. A nagy ember döbbenten ránézett és megkérdezte: "Kit tetszik keresni?", de már indult is tovább. Hősünk eldadogta, hogy kapott 30 percet. Az elnök úr-elvtárs erre még odavetette: "Az már nem az én bajom..."

 


Fotó: Varga Gábor
Lap tetejére