30 perc
| Regös István - 2022. 05. 25. 8:00:00 |
|
Egyszer volt hol nem volt lehet hogy mással is megtörtént, de lehet hogy nem is volt semmi csak kitalálom. Rettenetes vágyakkal, reményekkel telve egy fiatal újságíró bekerült egy királyi televízió igazgatójához . Ez már egy nagy fegyvertény volt, mert nagy tervei voltak.
Nem szívesen házalt, előszobázott
nagyhatalmú igazgatókkal, de már középszinten el sem olvasták az ötleteit. Megkapta a nagy NEM-et. Nyár volt ezerrel
sütött a nap, műsor elképzelések csatároztak a fiatal újságírók lelkében.. Csak
csinálni akart valamit, valami olyat amit
a nyugati televíziókban már ezer éve csinálnak. Gondolt egy merészet és
a legközelebbi május 1-i ünnepségen az elnökségi asztalnál ült a nagy tekintélyű
elnök úr(vagy elvtárs?) itt nem számít a megnevezés, mert minden rendszer
ilyen. Mert az erősebb kutya mindenféle disznóságot szokott csinálni.
Amikor sokan vannak és villognak a
kamerák, sokkal kevésbé nagyképűek a főnökök, mint egyébként. Túl sokan hallják
mit mond, ezért aztán vigyázz a szavaira. Képernyő az mindig van. Tehát odament
az újság író barátunk az elnök úr elvtárshoz és elpanaszolta, hogy valami
fantasztikus ötlete van csak nem jut el egyetlen döntőképes emberhez sem.
Nagyon vigyáznak a még csak ki se mondott ötleteire. És lás csodák csodáját
elnök úr, elvtárs két hét múlva időpontot adott neki. Ő csak úgy hívta: a harminc
perces ügy. Mindenesetre nagyon örült és felcsillan előtte a győzelem jelvénye
És eljött a nap. Megérkezett elnök
úr elvtárs titkárságára, ahol elvették és majd később vissza is adják, mondták
nevetve a zakóját. A fiatal újságíró boldogan, bizakodva,
mint elújságolta, hogy ő kicsoda és erre az időpontra ígért neki az elnök úr
elvtárs. Tökéletesen fel volt készülve, minden kérdésre kész válasza volt 30
perc alatt gyönyörűen végig lehet beszélni és meg lehet oldani az ő nagy baját. Telt múlt az idő és már csak 25 perc volt a 30-ból de még mindig nem gondolt
arra, hogy elfelejtet őt az elnök úr elvtárs. Viszont lerövidítette a
mondanivalóját, sőt még cseverészett is a titkárnőkkel, s örömmel tájékoztatta
őket hogy nagyszerű ötletekkel jött. De ismét csak azt tudom mondani, hogy az
idő nagyon gyorsan szalad és újabb 10 perc száguldott a feje fölött és csak 15
perc maradt. Na, itt már azért megzavarodott, mert olyan szép kerek volt az elképzelése, szeretett volna magából is
valamit mutatni, hiszen lelkes fiatal újságíróként meg akarta váltani a
világot.
És ekkor csöngött a telefon. A titkárnőnek
mondott valamit az elnök úr-elvtárs,
mert mindenhol egyformák a nagyurak,
kivéve egy nagyon jó barátomat, aki azt mondta, nem csak a telefonszámom nem
változott meg, hanem én sem. De jó lenne, ha többen lennének. A 30 percből egy
se maradt. Zavartan fészkelődött a széken, s érezte, hogy ebből nem lesz
tárgyalás. Nyílt az ajtó, aktatáskával a kezében megjelent ő, az elnök
úr, elvtárs. Fiatal barátunk felugrott a székéből, hogy köszönjön, s elmondhassa hatalmas terveit. A nagy ember döbbenten ránézett és megkérdezte: "Kit tetszik keresni?", de már indult is tovább. Hősünk eldadogta, hogy kapott 30 percet. Az elnök úr-elvtárs erre még odavetette: "Az már nem az én bajom..."
Fotó: Varga Gábor