RSS Feed

Biden-Putyin videokonferencia

mti - 2021. 12. 03. 15:29:44 Nagyobb szöveg Kisebb szöveg Cikk küldése e-mailben Nyomtatóbarát változat

Videokonferencia keretében készül tárgyalni egymással Vlagyimir Putyin orosz és Joe Biden amerikai elnök, az időpontról azonban még mindig nem történt megállapodás - jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője újságíróknak pénteken.

    Peszkov szerint december 7. is felmerült a lehetséges dátumok között, de, mint mondta, a kapcsolatfelvétel "bármelyik" pillanatban megtörténhet. A szóvivő elmondta, hogy több más kérdésben sincs egyetértés. Ezek között a delegációk összetételét említette meg.
    Korábban Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes azt mondta, Moszkva bízik benne, hogy a két elnök eszmecseréje mielőbb megvalósul.
    Peszkov kitért Szergej Lavrov orosz és Antony Blinken amerikai külügyminiszter csütörtöki stockholmi találkozójára is. Mint mondta, ez jó alkalom volt arra, hogy a felek tisztázzák egymás között Oroszország és az Egyesült Államok sok kérdésben eltérő álláspontját.  
    Lavrov és Blinken az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) miniszteri tanácsának ülése alkalmával találkozott a svéd fővárosban. Az orosz külügyminiszter utóbb azt mondta, hogy az eszmecsere "meglehetősen szakszerűnek" bizonyult, a többi között Ukrajnát illetően is. Az amerikai diplomáciai vezetője őszintének nevezte a beszélgetést, amely, mint mondta, nem fajult vitává. 
    Peszkov megerősítette, hogy Putyin a Kremlben fogadta Milorad Dodikot, a bosznia-hercegovinai háromtagú államelnökség szerb tagját. Dodik csütörtökön közölte: megállapodtak arról, hogy a boszniai Szerb Köztársaságnak szállítandó orosz gáz ára változatlan marad. Beszámolója szerint vendéglátója egyetértett azzal az elképzeléssel, hogy a Balkáni Áramlat gázvezetéket meghosszabbítsák a szerb entitásig.


Lap tetejére