RSS Feed

Dés: Dalok egy zongorával

Hegedűs Anna - 2021. 06. 22. 17:00:21 Nagyobb szöveg Kisebb szöveg Cikk küldése e-mailben Nyomtatóbarát változat

Dés: Dalok egy zongorával

A zeneszerzői alkotás meghitt folyamatába pillanthatunk be Dés László egyzongorás estjén Zsámbékon június 27-én este a Zichy-kastély szabadtéri színpadán.

„Egyedül ülök egy szobában a zongoránál, és írom a dalt. Amikor úgy érzem, megvan, akkor elkezdem felöltöztetni, mindenféle hangszereket képzelek hozzá, hogyan is szólal majd meg, amikor kilépek vele a közönség elé. Aztán muzsikustársaimmal eljátsszuk a dalokat városról városra, koncertről koncertre, ahol csak kíváncsiak ránk. De most valami olyasmivel próbálkozom, amit még sohasem csináltam. Úgy megmutatni a dalaimat, ahogy megszülettek, a maguk egyszerűségében, líraiságában, és együtt a közönséggel megidézni, hogy milyen is az, amikor ülök egy szobában egyedül a zongoránál, és írom a dalt.” (Dés László)
„Természetesen magamnak nem írtam annyi dalt, hogy kitöltsön egy estét, így a másoknak írt dalaimból is adok elő, ezért tulajdonképpen az est műsora áttekintése a pályámnak. A zeneszerzés magányos munka, ülsz a négy fal között, lehetőleg csendben, ebben a közegben születnek a dalok. Ez az a bizonyos intimitás, amit próbálok elővarázsolni a közönségnek, most Zsámbékon szabadtéren, illetve beszélek is a dalokról. Mindegyik dalnak van egy története, némelyinek kalandos, másiknak botrányos.” – vallja a szerző

Dés László így beszélt szerzői estjéről az ATV műsorán »» 
https://www.youtube.com/watch?v=LdZXHmFhZWc

Az előadásokról bővebb ismertető és jegyek a https://zsambekiszinhaz.hu/ honlapon és a https://www.jegy.hu/city/zsambek oldalon. A műsorváltozás jogát fenntartjuk! Előadásaink a hatályban lévő rendeleteknek megfelelően védettségi igazolvány nélkül látogathatók. 

Fotó: -a-
Lap tetejére