RSS Feed

Olthatják a 12–16 éveseket

mti - 2021. 06. 10. 14:29:04 Nagyobb szöveg Kisebb szöveg Cikk küldése e-mailben Nyomtatóbarát változat

Meglepetésre Orbán Viktor miniszterelnök tartotta Gulyás Gergely mellett a csütörtöki kormányinfót. Ezen elhangzott, hogy nemzeti konzultációt indít a kormány a gazdaság újraindításáról, tíz nap fizetett szabadságot kapnak a védekezésben részt vevők. Orbán Viktor a focisták letérdeléséről is beszélt. Percről percre tudósítottunk a két és fél órás eseményről.

Kivételesen – és meglepetésre – Orbán Viktor miniszterelnök tartotta a csütörtöki kormányinfót. A kormányfő azzal kezdte, hogy a járványhelyzet pozitív változását jól mutatja, hogy végre személyesen is részt vehettek az újságírók a tájékoztatón. Ezután az oltottak számáról tájékoztatott, nemzetközi összevetésben az első helyen áll Magyarország. Ugyanakkor ezt nem tekintjük versenynek – tette hozzá.

Orbán szerint az oltás állami feladat, de egyéni felelősség, ezért mindenkit arra kér, hogy éljenek az oltás lehetőségével. A járvány csak azok számára ért véget, akik beoltatták magukat. Pintér Sándor belügyminiszter tájékoztatta a kormányt szerdán arról is, hogy mennyi vakcina van még. A még érkezőkkel együtt 17 millió nyugati vakcinánk lesz, vagyis Pfizerből 6,1 millió, Modernából 1 millió, AstraZenecából 5 millió, Janssenből pedig még 4 millió érkezik. Kínai oltás is van még, az orosz viszont lassan elfogy.

A kormány döntött arról is szerdán, hogy engedélyezi a 12–16 évesek oltását. Valamint arról is, hogy ha valaki nem megy el a második oltására, akkor törlik a védettségi igazolványának érvényességét.

Lap tetejére