RSS Feed

Érettségi tabló

Regös István - 2021. 01. 08. 8:00:00 Nagyobb szöveg Kisebb szöveg Cikk küldése e-mailben Nyomtatóbarát változat

Érettségi tabló

A napokban nézegettem az érettségi tablónkat, ha jól emlékszem, huszonketten voltunk végzősök. Mindig rossz voltam matekból, érettségin is, ezért lehet, nem lesz pontos a szám, de abból a csodálatos csapatból, melyet negyedik bének hívtak, már csupán négyen-öten vagyunk életben. Néztem sorban a neveket, kerestem az ismerős arcvonásokat és néztem azt a dátumot, mellyel jeleztük egymásnak, mikor találkozunk rendszeresen és külön-külön is.

Most pedig, amikor ez a vírus szedi az áldozatait a mi, különleges, érettségiző osztályunkból is, rá kell döbbennem, hogy Istenem, milyen kevesen vagyunk már!

Egyre kevesebben

Olykor-olykor felhívtuk egymást telefonon, érdeklődtünk arról is, hogy vannak a gyerekek, az unokák, és amikor találkoztunk, ki-ki elmesélte, hol tart az életben, hogyan alakul a pályafutása. Elfecserésztünk nőkről, sport- és életbeli sikerekről. Amikor úgy negyvenesek voltunk, az egykori II. Rákóczi Ferenc Katonai Középiskola negyedik bés kis srácaiból honvédelmi miniszter, tábornok, berepülő pilóta és ki tudja, még ki minden lett. Manapság, ha a megmaradt néhány osztálytárs találkozik, már nem a vidám hangunk cseng, mégis megpróbálunk életjelet adni magunkról, hogy Hahó, világ, itt vagyunk, mi is élünk! E dolgozat címe is lehetne az új jelmondat: Várunk és félünk! Naponta árad a médiumból a félelem, suhog a fejünk felett a rettegés, mert halljuk, hogy az idősebb korosztály az elsődleges célpontja a vírusnak.


Kinek higgyünk?

Nem könnyű így élni. Sok, magát szakértőnek tartó közszereplő beszél össze-vissza, mi pedig már nem tudunk eligazodni, az egyik nyomatja a maszkot, a másik hülyeségnek tartja. Nem akarok részletekbe menni, csak egymás között beszélünk arról, hogy ha sorra kerülünk, azonnal beoltatjuk magunkat. Azonban még várnunk kell, mert mindenféle rendszerek határozzák meg, hogy ki, mikor kerülhet sorra, hová kell majd menni, a háziorvost nem lehet elérni telefonon, bejelentkezés nélkül viszont nincs oltás. Tudom, egy háborút levezényelni igazi katonadolog. Márpedig most háborúzunk a láthatatlannal, és mert ilyen évszázadonként is ritkán van, nem vagyunk rá felkészülve sem lelkileg, sem fizikailag.


Csak nézem a tablót

Nézem a tablót. Szemem megakad egy srácon, annyi haja van, hogy alig fér el a fején. Tágra nyílt szemmel néz bele a világba és öröm sugárzik belőle. Hát, kérem szépen, akár hiszik, akár nem, ez a srác én voltam. Akkoriban nem szerettem magam, semmivel nem voltam megelégedve, nem nőttem elég magasra és a sporteredményeim sem ütötték meg a válogatott szintet. Mióta az eszemet tudom, mindig mindent leírok, akkoriban is ezt tettem már, így próbáltam valamit elérni a civil világban.  Manapság alig találkozom már ismerőssel, fogynak egykori iskolatársaim, és ha telefonálunk egymásnak, úgy kezdjük: „Megvagy még?” Sokkal többen nincsenek már meg, mint akik még itt vagyunk. Csak most már féltjük a családot, a gyerekeinket, az unokáinkat, a feleségünket. Nehéz a félelmet legyőzni és ez hit nélkül nem működik. Meg kell változnia annak a jelmondatnak, hogy Várunk és félünk, mert ha megkaptuk a vírusellenes oltást, sokszorosan megnő a remény, hogy legyőzzük a vírust. Akkor már jöhet a „Szevasz, hogy vagy?" kérdés. A válasz pedig ez lesz: „Egészségesen, mert megkaptam a vírusellenes oltást és már nem félek.”


Fotó: Németh András Péter
Lap tetejére