RSS Feed

Presser Lenin szobájában

Csontos Tibor - 2021. 01. 07. 8:00:15 Nagyobb szöveg Kisebb szöveg Cikk küldése e-mailben Nyomtatóbarát változat

Presser Lenin szobájában

Senki nem tudta volna ilyen szépen elénekelni Nagy utazást, a Sose halunk meg főcímzenéjét. Somló Tamásnak szánták, de nem vállalta. Pressernek délben szóltak és este már fel is énekelte. Dés elégikus szerzeményét egy édes-keserű, elégikus filmhez az ő elégikus hangján. S most itt egy cseppet sem elégikus hangulatú múltbédekker a magyar musicalfejedelemtől, akinek a magyar Hairnak is nevezett Képzelt riportja belopta a szívébe a színházat, aki nem hiányozhatott a rendkívül tehetséges emberek zseniális zenekarából, a világsztárgyanús LGT-ből sem.

Nem csupán a dalain szeret szöszmötölni, de az emlékein is: bőséges tárházát kínálja az omegás, az elgétés, a vígszínházas sztoriknak, melyeket patchwork szerűen úgy foltoz egymáshoz a Presser könyve című múltbédekkerében, hogy mindenről eszébe jut valami. Évtizedek óta mindent lejegyzett, ami megihlette, hogy majd egyszer papírra veti ezeket, azt mondta rossz a memóriája, miközben majdnem minden zenét fejben ír. Presser ritkán ül le úgy a zongorához, hogy most zenét ír, inkább játszogat, kalandozgat a dallamok között, s ha valami megtetszik, rögzíti. Így volt/van az emlékeivel is. Először és utoljára 1985-ben jelent meg Ilyen a boksz – Az LGT sztori címmel zenekari portré, melyben a négy loksis idézi a múltat, s mellyel kapcsolatban Presser azt mondta, az LGT nem más, mint a Másképpen Emlékezők Zenekara. Nos, a még Adamis Anna által Picinek elnevezett Presser most cseppet sem pici könyvben emlékezik – egyféleképpen. 

Néhány éve Kanye Westnek köszönhetően a Gyöngyhajú lány eredeti verzióját Grammy-díjra jelölték, melynek elnyerése egy hajszálon múlott. A hajszál: Kanye West megüzente a zsűritagoknak, hogy kapják be. Ők azonban nem kaptak az alkalmon és mást Grammyztek meg. Presser nem beszél a dala világkarrierjéről, helyette szakmai sikert emleget, de megjegyzi, akkor volt a „leghülyébb”, amikor megengedte, hogy a Scorpions feldolgozza a Gyöngyhajú lányt, White Dove (Fehér galamb) címmel, közhelyesen, se íze, se bűze nem volt. Új szöveget írtak hozzá egy fehér galambról, pedig a „kis kék elefánt” sokkal jobb volt. Kiderült, hogy a német rockegyüttest a ruandai vérengzés ihlette meg, s remélték, hogy a White Dove-val majd kibékítik a tuszikat a hutukkal. – A Scorpions nem kapott Nobel-békedíjat a dalért, így aztán én sem – írja a szerző az említett könyvében.


Hogy évekkel ezelőtti szemüvegreklámjának szövegével jellemezzem, Pressernek megérné száz évig élni, annyi sztorija vár még megírásra (tavasszal jön is a folytatás), s különben is, azt mondta magáról, hogy amikor egy szerző eléri azt a kort, amit ő és van egy A padlás-formátumú darabja, akár százesztendősnek is érezheti magát. Rizikó nélkül. Pedig alapelve, hogy rizikó nélkül nincs játék. Kockáztatott az Omegával, amely No Milk Today-t játszott és nem tudta eldönteni, akar-e a tizenkilenc éves Presser magyar számaival próbálkozni. Az LGT megalakulása idején kockáztatott Barta Tamással, hiszen nem ismerte személyesen, a harmadik rizikója a Képzelt riporttal volt, melyben bukásszagot érzett annak ellenére, hogy a lelkét is beletette. Barta idővel betette az ajtót: disszidálásával lejáratta az LGT-t a lemezcég előtt, mindemellett lenyúlták ama 1974-es amerikai turnéjuk négyhónapos bevételét, mintegy nyolcvanezer dollárt.

S ezzel együtt ellopták az LGT világhírét is. Pressernek ugyan Los Angelesben felkínáltak zeneszerzői-kiadói állást komoly havi apanázzsal, de ehhez ki kellett volna költöznie. Nem vállalta, ahogyan egy multinacionális lemezcég felkérését sem a magyarországi igazgatói posztra. Úgy írja, nem szeretett volna átállni a másik oldalra. Sebaj. Tavaly májusban elkezdődtek A padlás olvasópróbái New Yorkban, melynek kulisszatitkairól is beszámol: arról, milyen nehéz A padlás „lelkét” átvinni egy másik világba, hogy a darab minden színésze tud kottát olvasni, hogy Témüller feljelentgetős házmesterfiguráját amerikanizálni kell, hiszen a házmesterség és a házmesteri feljelentgetés a Nagy Almában ismeretlen fogalom. Presser elárulja, odaát az volt a legnagyobb leckéje, hogy ott sem szeretik, ha kimondod, amit gondolsz…

Márpedig ő kimondja. A népszerűség és a minőség ritka egybeesését képviselő Presserről sokszor vélték, hogy rideg, barátságtalan zárkózott, sokakat megbántott és sokan megbántották. Az 1978-as cannes-i lemezvásárra, a MIDEM-re az LGT-t is kivitték, s a prospektusban azt írták róla, kíméletlenül végigviszi elképzeléseit a munkában. Igaz, nem szereti a zenészlét körüli ricsajt, de ha szakmáról, lemezfelvételről, koncertezésről van szó, maximális hittel, lelkesedéssel veti magát a munkába. Soha nem tudott érzelmek nélkül dolgozni. Egy lemezkiadó azt mondta róla, Pressertől nem lehet megkapni a kész lemezt, csak elvenni, mert nem akarja befejezni… Aki vele dolgozott – Komár László, Révész Sándor, Katona Klári, Kovács Kati, Zorán -, eladták a lemezét, néhányuk azt is elmondhatja, hogy életük, pályájuk fordulópontját jelentette a Presserrel közös munka. Minden maradandó, amit képvisel, szóval a „nehéz embernek” igaza lehetett… Legfeljebb akkor tévedett, amikor nem vette el feleségül egyik román rajongóját, aki később New Yorkban élve Chick Corea, Steve Wonder baráti társaságába tartozott, s akinek nagybácsija felajánlotta, ha elveszi az ő Alináját, megkapja Arthur Rubinstein párizsi lakását a zongorákkal együtt…

Pressernek egyébként a moszkvai Nacional hotelben volt alkalma Lenin egykori szakrális szobájában lakni, amit szinte csak megemlít a múltbédekkerében. Gondoltam, ez az emlékfoszlány jó lesz a címbe…





Fotó: Forrás: ujszo.com
Lap tetejére