RSS Feed

Akit megevett a színház

Csontos Tibor - 2020. 10. 17. 8:00:47 Nagyobb szöveg Kisebb szöveg Cikk küldése e-mailben Nyomtatóbarát változat

Akit megevett a színház

Mit megevett?! Valósággal felfalt! - mondhatná Mucsi Zoltán alias Kapa, akiről szülőhelyét, Abonyt, Kapagrádnak nevezték el, akiről egy állatfaj a Kapacérosz nevet kapta, aki saját meghatározása szerint "nagy orrú, tudatlan lakatosinasnak" született, akinek nincs művészeti iskolai diplomája, enélkül lett nézőművészből Jászai-díjas színész és aki végigbeszélgetett egy róla szóló könyvet az író, dramaturg, rendező, Bérczes Lászlóval.

S miután Bérczes szintén Jászai-díjas, díjtársakként is beszélgettek színházról, színi közéletről, színjátékról és színjátékosokról, előadásokról, rendezőkről, színházalapításról, de persze elsősorban e könyvszínmű főszereplőjéről, Mucsi Zoltánról. A szerző cseppet sem mellesleg a beszélgetős könyv műfajának egyik hazai kimunkálója, tőle származik korábbról a Cseh Tamással, Törőcsik Marival készített, két remekbe szabott és kötetbe foglalt gigantikus dialógus. Ezek folytatásként egy harminc éves barátság kritikára és önkritikára, mi több, öniróniára és őszinteségre egyaránt ösztönző kulisszájával, a napokban megjelent a Mucsi Zoltánról szóló is. A személyes ismeretség ezúttal is sokat hozzátesz ahhoz, hogy cseppet sem  finomkodó, helyenként bizalmas beszélgetésnek legyünk betűtanúi. 

Aki nem látta még színpadon vagy filmen, tévésorozatban Mucsit, végigélve ezt a kötetnyi csevegést és beszélgetést, bizonyosan kíváncsi lesz rá, aki pedig túl van már mindezen, túl esve ezen a háromszázötven oldalon, bizonyosan megjegyzi majd, hogy éppen ilyennek képzelte ezt a  fickót, akinek tinédzserként vállig ért a haja és falhoz vágta a kalapácsot. Aki bádogos apa és téglagyári munkásnő anya az érettségit esti tagozaton megszerző, enyhe diszlexiás gyerekeként színpadra kerülve felolvasás helyett eleinte mekegett, éneklésnél tátogott, aki egy tevehajcsár és egy törpeautó színi szerepével a háta mögött jelentkezett a színiakadémiára, sikertelenül, de mégis sikersztorit tudhat magáénak negyven éves pályafutása alatt.

Az abonyi géplakatos nem váltotta meg a vasutat, de hírlapok kézbesítőjeként sem szedte ráncba a postát, helyette még ipari tanulóként is színházak nézőterén töltötte idejét Szolnokon és Budapesten. Zsebpénzét évente legalább száz előadásra költötte, lett légyen az vígjáték, musical, dráma, tragédia, színmű, mindenre elment, amire jegyet kapott. Páger Antalt és Őze Lajost szemelte ki magának etalonnak. Nem volt iskola,  kollégium, lakatosműhely, csak a mese létezett számára, a színházi csoda. Mígnem 1979-ben segédszínésznek szegődött el a Kerényi Imrét, Paál Istvánt is felvonultató szolnoki Szigligeti Színházba, ahonnan tizenöt év után a fővárosi színi világba igazolt: több más mellett a Bárka, Szkéné, Vígszínház, Krétakör Nézőművészeti Kft. színpadán lelt otthonra. S persze, jött Pepe alias Scherer Péter, s jöttek a filmek Szomjassal, Jancsóval, Grunwalskyval, hogy lámpást adjanak az ő kezébe is. 

A kötet főszereplője szerint egy ilyesféle könyvnek akkor van értelme, ha valami tanulsággal jár, ha az olvasónak tud mondani valamit az élet esszenciájáról, a célokról és arról, hogy oda milyen út vezet. Beszélgető partnere szerencsére lebeszélte az ilyen és ehhez hasonló bölcsességekről, a magam részéről nem is hiányoltam mindezt. Sokkal inkább érdekelt, hogy mi vitte a színészethez, s mi tartotta a pályán, miként alakult szakmai közérzete az évek során, milyennek látja a színházat belülről, mit gondol színjátékos társairól, a berobbant Kapa-Pepe kettősről ( kettejük színpadi és filmes találkozását Tarján Tamás kritikus művészeti- és kortörténeti fejezetként jellemezte), a különböző rendezőtípusokról, miként emlékszik Jancsóra és így tovább. 

S jó, hogy öncélú filozofálgatás helyett elvisz a kulisszák mögé, belekóstoltat a próbák, az előadások hangulatába, a szerepre készülés alkalmankénti gyötrelmébe. A magára szinte mindvégig nem kevés öniróniával tekintő Mucsi a vége felé megjegyezi, talán máig nem érti, hogyan maradhatott ezen a pályán. Sebaj. Mi tudjuk.  
(Mucsi Zoltán - Bérczes László beszélgetőkönyve, Európa Kiadó)

Fotó: -a-
Lap tetejére