RSS Feed

Kétharmadával növekedett a CT-vizsgálatok száma

mti - 2020. 08. 08. 17:01:46 Nagyobb szöveg Kisebb szöveg Cikk küldése e-mailben Nyomtatóbarát változat

Kétharmadával növekedett a CT-vizsgálatok száma

Az Eurostat adatai szerint nyolc év alatt több mint kétharmadával növekedett Magyarországon az elvégzett CT-vizsgálatok száma - tájékoztatta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára pénteken az MTI-t.

    Rétvári Bence - aki a KDNP alelnöke is - azt írta, míg 2010-ben egy év alatt 762 ezer vizsgálatot végeztek el, addig 2018-ban már 1 millió 288 ezer vizsgálatot, ami 69 százalékos növekedést jelent. 2010-ben ezer lakosra 76 vizsgálat jutott, 2018-ben pedig már 131.
    Az államtitkár szerint a növekedés annak is köszönhető, hogy a költségvetés dupla forrást biztosít a CT-ellátás finanszírozására: míg 2010-ben erre az egészségügyi szolgáltatók 15 milliárd forintot kaptak, addig tavaly már 30 milliárdot.
    A kormány 2010 óta csaknem 200 milliárd forintot fordított a CT- és az MRI-vizsgálatok finanszírozására - emelte ki.
    Rétvári Bence felhívta a figyelmet, hogy a vizsgálatok növekvő száma az új gépbeszerzéseknek is köszönhető: a központi régióban 2010 óta 20 új CT-vel és 18 MR-készülékkel bővült az ellátás, miközben csaknem száz régi, elavult készüléket lecseréltek és újakkal pótoltak.
    Csak tavaly mintegy 1 milliárd forint értékben kapott CT-t a Gottsegen György Országos Kardiológia Intézet, a Dél-pesti Centrumkórház, valamint a Szent Imre Kórház. Ha csak Budapestet nézzük, akkor a közfinanszírozott CT-ken havonta mintegy 36 ezer vizsgálatot végeznek. Országosan pedig 55 CT-t és 25 MR-készüléket szereztek be az egyes intézmények - fűzte hozzá.
    Idén csaknem 770 milliárd forinttal fordított többet a kormány az egészségügyre, mint a 2010-es költségvetésben. A megnövekedett állami támogatás jól látszik nemcsak a gépek számának növekedésében, hanem abban is, hogy évente mennyivel több vizsgálatot tudnak elvégezni.
    Ezek mind hozzájárulnak ahhoz, hogy pontosabb diagnózis alapján a megfelelő kezelést választhassák az orvosok, és ezzel több beteg egészségét lehessen megvédeni - hangsúlyozta az államtitkár.
    "A KDNP-nek fontos, hogy a magyar emberek biztonságban és egészségesen éljenek, betegségük során pedig színvonalas ellátásban részesüljenek. Azért dolgozunk, hogy megteremtsük a gyógyításhoz és gyógyuláshoz megfelelő feltételeket" - közölte Rétvári Bence.

Fotó: -a-
Lap tetejére