RSS Feed

Találós kérdések

Dalia László - 2020. 04. 29. 8:00:01 Nagyobb szöveg Kisebb szöveg Cikk küldése e-mailben Nyomtatóbarát változat

Találós kérdések

A fél ország találgatja, hogy miért kellett felszabadítani 60 ezer ágyat és kirakni súlyos betegeket is a kórházakból. Ez a fele az országnak nem hiszi el a hivatalos magyarázatot, a bizalma már rég megrendült a kormányban, tehát nagyüzemben megy a találgatás, s ezt egy osztrák, cseh és horvát nehezen értené, náluk nem dívik a félhomályos kormányzás.

Milyen szomorú ez, hogy a XXI. századi magyar találós kérdéseknek semmi közük a játékhoz, sőt halálosan komoly a barkochba, hogy mivégre is ürítették ki a magyar kórházakat. Az egyik verzió szerint enyhítések jönnek, mert a gazdaságnak mennie, s ezzel rászabadítják a vírust a népekre, tehát sok ágy kell, sok lélegeztetőgép, teszt, maszkok, meg mindenféle ruházatok. Már tele a raktár, jöhet a neheze. Eddig ezeket nem pazarolták, sőt úgy spóroltak vele, mintha valami túlvilági számbiztost várnának.

És nem kevésbé hihető a másik verzió sem, hogy a koronavírus, a korlátlan idejű felhatalmazás örve alatt végrehajtanak egy kórházi reformot, vagyis a rendszer átáll kevesebb kórházra, kevesebb ágyra. A hivatalos  nyilatkozatok szerint egyetlen súlyos beteget sem küldenek haza, s egyébként is az ágyak többsége már amúgyis üres volt. Na, ja így könnyű, hiszen hetek óta csak sürgős műtéteket végeznek el vagy még azt sem, a 65 esztendősnél idősebb orvosok eddig az otthoni nyugalmat élvezték, ha tetszett nekik, ha nem, tehát személyzet sem volt, így kórházba kerülni ilyen időkben szinte lehetlen volt. Az egészségügyi reformok eddig, ha voltak is kezdeményezek, mind megbuktak, vagy rossz emlékűek, mint az azóta kiátkozott volt szoci miniszter, aki bezárt egy-két kórházat. Most viszont erőből meglépik, amit amúgy csak hatalams botrányok közepette sikerülne.

Persze, sokan mondták már, s mostanában leginkább az ellenzéki oldalról, hogy már ideje volna egy egészségügyi reformnak, ám ennek egyik feltétele a hálapénz felszámolása lenne, de akkor jobban meg kell fizetni az orvosokat, s az ápolási személyzetet, de a sporttól vagy az oligarcháktól mégsem lehet elvenni a pénzt. És mindenekelőtt beszélni kéne a társadalommal, a szakmai szervezetekkel, egyeztetni, amely ennek a hatalomnak nem szokása. Ám nem ez történik, sötétben tapogatózunk, találgatunk, hogy megint mit ötlött ki a vezénylő tábornok, aki bizonnyal megint megálmodta a megoldást. Sehol a világon nem így történnek a dolgok, a fél ország legszívesebben csapot-papot itt hagyna, mert már elviselhetetlennek érzi ezt a kiszolgáltatottságot, míg a másik fele ismét csukott szemmel járul az urnákhoz, s miután profi térképészek rajzolták meg a választási térképet, a felénél is kevesebb elég lesz a kétharmadhoz.

Fotó: Almássy Aurél
Lap tetejére