RSS Feed

Az OTP húzta le a BUX-ot

mti - 2019. 11. 08. 18:21:34 Nagyobb szöveg Kisebb szöveg Cikk küldése e-mailben Nyomtatóbarát változat

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 156,77 pontos, 0,36 százalékos csökkenéssel, 43 441,42 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 10,7 milliárd forint volt, a vezető részvények az OTP kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.

    Kocsis Márió, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője az MTI-nek elmondta: a nemzetközi piacok hangulatát az amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalások határozzák meg, a hét utolsó kereskedési napján negatív hírek érkeztek.
    A magyar tőzsdeindexet az OTP húzta le, a többi vezető részvény kissé erősödött. A bankpapír az elmúlt időszakban jól teljesített, valamint a pénteken közzétett harmadik negyedéves jelentése is kedvező. Ennek ellenére esett az árfolyama, amit a szakértő szerint a befektetők profitrealizálása okozott.
    A Mol 12 forinttal, 0,40 százalékkal 3044 forintra erősödött, 1,8 milliárd forintos forgalomban.
    Az OTP-részvények ára 170 forinttal, 1,20 százalékkal 14 040 forintra csökkent, forgalmuk 5,3 milliárd forintot tett ki.
    A Magyar Telekom árfolyama 1,50 forinttal, 0,34 százalékkal 438,50 forintra nőtt, forgalma 140,4 millió forint volt.
    A Richter-papírok árfolyama 15 forinttal, 0,27 százalékkal 5590 forintra emelkedett, a részvények forgalma 2,4 milliárd forintot ért el.
    A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 3930,48 ponton zárt pénteken, ez 32,27 pontos, 0,81 százalékos csökkenés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.

Lap tetejére
ニューバランス ニューバランス 574 ニューバランス 576 ニューバランス 996 ニューバランス 1400 ナイキ スニーカー ロレックス 買取 ティンバーランド ブーツ