RSS Feed

A török elnök Egyiptom felelősségre vonását sürgette

mti - 2019. 06. 19. 17:35:40 Nagyobb szöveg Kisebb szöveg Cikk küldése e-mailben Nyomtatóbarát változat

Törökország minden szükséges lépést megtesz azért, hogy nemzetközi bíróságon vonják felelősségre Egyiptomot a megbuktatott egyiptomi elnök, Mohamed Murszi hétfői halálával kapcsolatban.

Törökország minden szükséges lépést megtesz azért, hogy nemzetközi bíróságon vonják felelősségre Egyiptomot a megbuktatott egyiptomi elnök, Mohamed Murszi hétfői halálával kapcsolatban - jelentette ki Recep Tayyip Erdogan török elnök szerdán Isztambulban, ahol hívei előtt felszólalva a június 23-ai főpolgármester-választás kormánypárti jelöltje mellett kampányolt.

    Erdogan feltehetően Abdel-Fattah esz-Szíszi jelenlegi egyiptomi elnökre, valamint a kairói kormány tagjaira utalt, miután a napokban már megszállóknak és zsarnokoknak is nevezte őket.
    A török államfő beszédében egyúttal megerősítette azt a már kedd este hangoztatott vélekedését, hogy Murszi nem egyszerűen csak meghalt, hanem megölték.
    A 2012-ben hatalomra lépő Mohamed Murszi, a Muszlim Testvériség egyik volt vezetője, Egyiptom demokratikusan megválasztott elnöke ellen többször hatalmas tömegek tüntettek, majd a hadsereg - Szíszi akkori vezérkari főnök vezetésével - 2013-ban eltávolította őt tisztségéből, mert azzal vádolták, hogy támogatja az iszlamista mozgalmakat.    
    A megbuktatott elnök azóta börtönben volt, hétfőn az ellene szóló egyik per tárgyalásán lett rosszul, majd kórházba szállítása közben halt meg.
    Erdogan szerdán azt állította, hogy Murszi 20 percen keresztül vergődött a bíróságon, de a hatóságok nem avatkoztak közbe. A török elnök arra szólította az 57 muszlim országot tömörítő Iszlám Együttműködés Szervezetét (OIC), hogy szintén tegye meg a "szükséges lépést". Jelezte: a témát a G20-csoport június végi oszakai csúcsértekezletén is fel fogja vetni.
    Miután az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa kedden ugyancsak független vizsgálatot kért Murszi ügyében, Ahmed Háfez egyiptomi külügyi szóvivő szerdai közleményében azzal vádolta a világszervezetet, hogy szándékosan átpolitizálja a volt államfő halálát.
    Kedden Törökországban országszerte gyászszetartásokat tartottak Murszi emlékére, amin több török politikus, köztük Erdogan, továbbá Ali Erbas, a vallásügyi hivatal (Diyanet) vezetője, illetve Abdulhamit Gül, az igazságügyi miniszter is jelen volt.
    A török államfő szerdai felszólalásában a közeledő főpolgármester-választás margóján arra emlékeztetett, hogy a török ellenzék párhuzamot vont ő és Murszi között. Erdogan úgy fogalmazott: azok, akik az én sorsomat Mursziéhoz hasonlónak vízionálják, olyan a mentalitásuk, mint Szíszié. Majd a tömeghez fordulva jelképesen azt kérdezte híveitől, hogy kire szavaznak majd vasárnap, Szíszire vagy a kormánypárt jelöltjére, Binali Yildirimre?
    Murszi halálhírére reagálva Erdogan hétfőn vértanúnak nevezte a volt egyiptomi államfőt.
    Mustafa Sentop török házelnök kedden reményét fejezte ki arra vonatkozóan, hogy Egyiptom népe mihamarabb megszabadul az üldöztetéstől, az elnyomástól, és egy legitim, az emberek jólétét szem előtt tartó vezetés veszi át az ország irányítását.


bst \ kpl

Lap tetejére
ニューバランス ニューバランス 574 ニューバランス 576 ニューバランス 996 ニューバランス 1400 ナイキ スニーカー ロレックス 買取 ティンバーランド ブーツ