RSS Feed

A halálról II.

Regös István - 2019. 05. 12. 8:00:00 Nagyobb szöveg Kisebb szöveg Cikk küldése e-mailben Nyomtatóbarát változat

A halálról II.

Az első rész (A halálról I.) majdnem happy enddel végződött. Már úgy volt, majdnem hazaengednek, amikor kiderült, hogy a szívkatéterezés eredménye szerint elkerülhetetlen lesz a nyitott szívműtét. Akkoriban, huszonhét évvel ezelőtt, amikor ezt közölték velem, szökni, menekülni akartam. Így írtam akkor: „Elég volt! Nem bírom tovább! Miért nem pusztultam bele az infarktusba?

Szívműtét? Nem, tisztelt Doktor Urak, ezt én nem csinálom végig! Folyamatosan féltem, és folyamatosan a halállal álmodtam. Ahogy kinyitottam a szemem, vagy éppen becsuktam, azt láttam, hogy kaszájával a sarokban ül és rám vár. Vége lett egyszeriben minden reménybeli percnek. Nem ripacskodtam a gondolattal, hogy én mindent képes vagyok átvészelni, mert már láttam a halált és tudtam, hogy hiányzik a humorérzéke. Öntötték belém az erőt, de mint a lyukas vödörbe a vizet, minden kiömlött. Kitűnő sebészekről röpködtek a nevek. Végül szóba került Péterffy Árpád professzor, akit csak „szívsebész királynak” tartottak, és aki Svédországból érkezett a debreceni klinikára, mi pedig saját autóval elindultunk hozzá Debrecenbe.

Csak a mellkasomat tárták fel

Izgalmam döbbenetesen felerősödött. Végül is nem a bütykömet operálják, gondoltam. Székely Ádám, a csodálatos Ádi, aki éjt nappallá téve gyógyított a Szabolcs utcai kórházban, elutazott velem Debrecenbe is, mint a védőszentem. Szürke, piszkos felhők borították az eget, süvített a debreceni szél a Nagyerdőben. A kórház öreg épülete szürkébb volt, mint az ég. Lehangoló, ijesztő. Öreg, kopott lépcsők, sötét folyosók, kiégett izzók. A budapesti Szabolcs utcai kórház kényeztetése után az otthoni kényelemből átmenet nélkül a régen elfelejtett komfort nélküli közösbe érkeztem, a koedukált vécék és fürdőszobák, idegen hálótársak közé. És én, akit az utóbbi évtizedekben – bevallom – elkényeztetett a sors, lassan visszaérkeztem a valóságba. A szobatársaim, harangöntő, kőműves és tisztviselő arca barátságos volt, a nővéreket pedig kedvesnek találtam. Minden ragyogott a tisztaságtól. Hirtelen megéreztem, hogy nem vagyok több, csupán egy, a gyógyulni vágyók közül. Szép, új élmény volt.



Péterffy, a szívkirály

Péterffy professzort éppen csak az „isteni” jelzővel nem illették Magyarországon, akkoriban ugyanis még gyerekcipőben járt a nyitott szívműtét. Ettől kezdve gyorsan peregni kezdtek az események. Este jött a műtősfiú és olyan simára borotvált tetőtől-talpig, hogy utoljára csecsemőkoromban voltam ennyire sima bőrű. Olyan lettem, mint egy rózsaszínű kismalac. Megkaptam az első bódító injekciót, megfürdettek fertőtlenítőben és készen álltam a műtétre. Suhant velem a kerekes hordágy, egészen más fekve nézni a mennyezetet, mint állva. Hallod a műtő ajtajának tompa puffogását, érzed a fertőtlenítő szagát, nemsokára felnyitják a mellkasodat, valamit csinálnak a szíveddel, toldozzák-foldozzák, mint a lyukas zoknit. Félálomban megjegyeztem magamban, hogy ez az akció nem műtétre hasonlít, hanem inkább autószerelők munkájára. Kijavítják a karburátorodat. Micsoda szerencse, hogy szinte észrevétlenül, mélységesen mély álomba merültem, semmit sem láttam, semmit nem hallottam, semmit sem álmodtam. Nincs szebb az álomtalan álomtól, szinte hallod a békét. Se félelem, se bátorság. Az orvosok átmenetileg, amíg „megszerelnek”, kivonnak a forgalomból.” És még mindig nincs vége. A műtét, és ami még utána következett, megér egy újabb misét. Aki eddig bírta, talán a harmadik részt is elolvassa, ami majd az intenzív osztályról szól, és ami akármilyen ijesztő, mégis egy nagy csoda.

(Előzmény: A halálról I.)


Fotó: Varga Gábor
Lap tetejére
ニューバランス ニューバランス 574 ニューバランス 576 ニューバランス 996 ニューバランス 1400 ナイキ スニーカー ロレックス 買取 ティンバーランド ブーツ