RSS Feed

Erzsébetváros Díszpolgára lett Presser Gábor

Erzsébetváros Önkormányzata - 2019. 03. 15. 8:02:02 Nagyobb szöveg Kisebb szöveg Cikk küldése e-mailben Nyomtatóbarát változat

Erzsébetváros Díszpolgára lett Presser Gábor

Március 13-án került sor az „Erzsébetváros Díszpolgára” kitüntetés átadására, melyet idén Presser Gábor Kossuth-díjas és Erkel Ferenc-díjas magyar előadóművész, zeneszerző érdemes művész vehetett át Vattamány Zsolttól, Erzsébetváros polgármesterétől.

Az Erzsébetváros Díszpolgára cím erkölcsi elismerés a közösség egy kiváló tagjának, amellyel Erzsébetváros tiszteletét és megbecsülését fejezi ki a cím viselője iránt, kiemelkedő munkásságának elismeréseként. Presser Gábor Erzsébetvárosban született 1948-ban, a Dob utca 46/b. szám alatt, a "Seress Rezső" házban, ahol is a két híres zenész élete keresztezte egymást. 

Négyévesen kezdett el zongorázni, Antal Imre zongoraművész is elismerte tehetségét és megjósolta, hogy nagy művész lesz belőle. A Kertész utcában végezte az általános iskolát, majd ezt követően zeneművészeti szakközépiskolába járt, mellette a Kapás utcai tánciskolában zongorázott. Tizenéves korában kezdett el foglalkozni a zeneszerzéssel is.


Fotó: Varga Gábor
Lap tetejére
ニューバランス ニューバランス 574 ニューバランス 576 ニューバランス 996 ニューバランス 1400 ナイキ スニーカー ロレックス 買取 ティンバーランド ブーツ