RSS Feed

Tandoriról

Regös István - 2019. 02. 15. 8:00:00 Nagyobb szöveg Kisebb szöveg Cikk küldése e-mailben Nyomtatóbarát változat

Tandoriról

Tandori Dezső egész élete egyetlen anakronizmus volt. Úgy élt köztünk, mintha itt sem lett volna. Amikor nagyon itt volt, akkor mindig el akart tűnni. Azoktól félt, akiket szeretett, mert tudta, hogy a fájdalom csak onnan érheti, ahová lelke rezdülései kötötték. Ahhoz képest, hogy a Petőfi Gimnázium szomszéd tantermében kezdte gimnáziumi tanulmányait és én csak szünetben láttam, akkor sem szívesen jött ki a padok közül, mert a végén még valaki megszólította volna.

Nagyon nehéz volt vele kapcsolatba kerülni. Legszívesebben az uzsonnáját is a padban ette volna meg és mindaddig sapkában volt, amíg le nem parancsolták a fejéről. Szinte védjegyévé vált ez a kötött sapka. Arra azért emlékszem, hogy amikor tizennégy évesek voltunk, valamelyik srác az iskola folyosóján hangosan kiabálta: „Gyere ki Tandori, megjelent egy versed az Irodalmi Újságban!” Ő pedig felnézett és csak annyit mondott: „Jó.”


Úgy ment el most, mintha itt lenne. Az utóbbi időben csak nagyon ritkán lehetett hallani felőle, miközben a Mount Everest magasságáig érnek azok a munkák, amik az ő agyából és tollából származva, örökéletűként gazdagítanak bennünket. A halála nem bulvárszenzáció, hiszen Tandori Dezsőt soha nem tudta beszippantani a bulvár. A-tól Z-ig magyarította, „tandorította” a világirodalom legnagyobbjait. Azt, hogy Nobel-díjas drámaírók és költők műveit magyarul is olvashatjuk, azt nagyban köszönhetjük Dezsőnek, a hallgatag embernek, akinek nem volt küldetéstudata, csak küldetése. Tandori Dezső pedig beteljesítette ezt a küldetést. Őt már a tankönyvek is régen bekebelezték. Tandorit nem lehetett nem szeretni. Szeretni is nehéz volt, hiszen, mint írtam, úgy volt velünk, hogy mindig vigyázott arra, ne látszódjon. Kossuth-díjas költőként is többször megjegyezte: „Én semmi vagyok, a művek, amiket írtam, fordítottam vagy önmagukért beszélnek, vagy feleslegesen éltem.”


Tandori Dezső ugyanúgy boldogságot talált a madarakban is, mint Assisi Szent Ferenc. Órákon keresztül beszélgetett a verebekkel és nem véletlen, hogy nem a sasokat kergette. A cinke, a veréb kicsike madarak, kis pihés labdák, a tenyeréből ettek. Ott érezte meg, a kis szívük dobbanásán, hogy mindig a gyengébbet kell támogatni. Csodálatos verseket írt a kis madarairól. Azt a nyelvi gazdagságot, amit nem csak használt, de alakított is, hálával kell őrizni. Dezső sapkával a fején, köszönés nélkül, lecsavart kupak nélküli töltőtollal, adós marad a rímekkel. Pedig vártunk volna még tőle újabb és újabb műveket, műfordításokat, hogy a világ legnagyobb írói, költői büszkék legyen arra még holtukban is, hogy regényeiket, drámáikat, verseiket Tandori Dezső ültette át magyarra, ezzel is halhatatlanná téve őket. Tandori most már az égi madarakkal játszadozik, és ha kedve lesz, finom, illatos permettel áldott sorokat, rímeket és mesterien írt képeket hint reánk. Olvasunk és felejthetetlenül őrizzük a munkáidat! Nyugodj békében!

Fotó: Index/MTI, Teol/MTI

Fotó: Máté Krisztián
Lap tetejére
ニューバランス ニューバランス 574 ニューバランス 576 ニューバランス 996 ニューバランス 1400 ナイキ スニーカー ロレックス 買取 ティンバーランド ブーツ