RSS Feed

Löw - Nagyon jó a MU

NS - 2019. 02. 12. 12:34:33 Nagyobb szöveg Kisebb szöveg Cikk küldése e-mailben Nyomtatóbarát változat

Löw - Nagyon jó a MU

Lőw Zsolt, a Paris SG másodedzője a Nemzeti Sportnak elmondta, miért tiltották el két mérkőzéstől Franciaországban. A Paris Saint-Germain kedd este a Manchester United otthonában játszik a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében.

„A Lyon elleni mérkőzés után a játékoskijáróban beszéltünk a játékvezetővel, a diskurzus során azt találtam mondani, hogy a hazaiak tizenegyesét nem előzte meg szabálytalanság – mondta a PSG 39 éves másodedzője, akit február 13-tól kezdve a francia szövetség fegyelmi bizottsága két összecsapástól tiltott el, de az egyik mérkőzést felfüggesztette. – Normális hangnemben, körülbelül hat másodpercig tartott a beszélgetés, de a bíró később nehezményezte, hogy nem tudott az öltözőjéhez eljutni. Franciaországban nem szabad a játékvezetőhöz szólni, csupán a találkozót követő fél óra elmúltával lehet vele bármiféle kommunikációt kezdeményezni, és hiába fordult a PSG ügyvédje videóval a fegyelmi bizottsághoz, az ügyet rögzítették a mérkőzés jegyzőkönyvében – így maradt az eltiltásom.”


A Paris Saint-Germain kedd este a Manchester United otthonában játszik a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében.

„Egészséges izgalom előzi meg a Manchester United elleni BL-nyolcaddöntőt, úgy látom, mindenki felkészült az ütközetre. Az előző idényben már tapasztalhattam, milyen érzés a legrangosabb kupasorozatban szerepelni, de akkor a Leipziggel nem sikerült továbbjutni a csoportból. Nyilvánvaló, hogy topklubbal találkozunk, ez külön pikantériát ad a párharcnak. De hát ez a Bajnokok Ligája, a labdarúgás legmagasabb szintje – mondta Lőw Zsolt. – Minimális támadási felületet látok a manchesteriek játékában, amelyre építhetnénk. Borzasztó nehéz mérkőzésekre számítok, de a célunk egyértelmű: továbbjutni a legjobb nyolc csapat közé!”

Fotó: -a-
Lap tetejére
ニューバランス ニューバランス 574 ニューバランス 576 ニューバランス 996 ニューバランス 1400 ナイキ スニーカー ロレックス 買取 ティンバーランド ブーツ