RSS Feed

Törökország- Erdogan nem nyugszik

mti - 2019. 01. 11. 10:13:03 Nagyobb szöveg Kisebb szöveg Cikk küldése e-mailben Nyomtatóbarát változat

Elfogatóparancsot adtak ki pénteken Törökország-szerte 80 katona, valamint 44 kadét ellen azzal a gyanúval, hogy kapcsolatban állnak a 2016. július 15-ei katonai puccskísérletért felelőssé tett gülenista hálózattal - jelentette az Anadolu török állami hírügynökség.

    Az isztambuli főügyészség 50, a bursai 22, az adanai pedig 52 gyanúsított előállítását kezdeményezte.
    Az isztambuli nyomozás érintettjei közül hatan továbbra is aktív szolgálatos katonák. Ők a gyanú szerint rendszeresen kommunikáltak telefonon gülenista társaikkal a mozgalom ügyeiről. A gyanúsítottak között van egy ezredes, két őrnagy, egy százados, két altiszt és 44 volt kadét. Utóbbiakat a 2016-os puccskísérlet után bocsátották el a katonai iskolából.
    A bursai főügyészség 22 katonát gyanúsít, köztük 15 aktív szolgálatost. Ők a vád szerint az úgynevezett mozgalmi "tanítómestereikkel" kommunikáltak rendszeresen telefonon. Közülük 18-at a reggeli órákban már őrizetbe vett a rendőrség.
    Az adanai nyomozás keretében ezredeseket, alezredeseket, őrnagyokat és századosokat keresnek. Összesen 42 jelenlegi, valamint 10 egykori katonát. Ők a hatóságok szerint szintén az úgynevezett mozgalmi "tanítómestereikkel" kommunikáltak rendszeresen telefonon.
    A pénteki hatósági fellépés nemcsak Isztambulra, Bursára és Adanára, de az ország számos más tartományára is kiterjed.
    A török vezetés az 1999 óta Amerikában élő, török származású Fethullah Gülen muzulmán hitszónok nemzetközi hálózatát vádolja a 2016-os hatalomátvételi kísérletért. A hitszónok tagadja, hogy bármi köze volt a történtekhez. Ankara szerint a terrorszervezetnek nyilvánított mozgalom, a Fethullahista Terrorszervezet (Fethullahci Terör Örgütü, FETÖ) tagjai céltudatosan, hosszú évek alatt szivárogtak be az állami szférába, így a haderőbe is.
    A feltételezett gülenisták elleni hatósági fellépés 2016 júliusa óta szakadatlan. A fegyveres erőknél több mint 15 ezer embert menesztettek tisztségéből, köztük 150 tábornokot és tengernagyot, összesen pedig csaknem 220 ezer embert, köztük bírákat, ügyészeket, tanárokat, orvosokat, üzletembereket, újságírókat vettek őrizetbe azzal a gyanúval, hogy közük lehet a Gülen-hálózathoz és azon keresztül az összeesküvéshez. Az incidenssel kapcsolatos perek továbbra is folyamatban vannak.
    2016. július 15. éjszakáján összeesküvők elfoglalták Ankarában a katonai főparancsnokság és az állami média, a TRT épületét, Isztambulban pedig lezárták az első Boszporusz-hidat. A puccsisták lánctalpasokkal törtek ki a laktanyákból, majd vadászrepülőik és helikoptereik légicsapásokat mértek a parlamentre és az országos rendőr-főkapitányság székházára. Recep Tayip Erdogan török elnök az utcára szólította a civil lakosságot, amely végül megakadályozta az államcsínyt. Hivatalos összesítések szerint az incidensben 248 ember halt meg és 2193 sebesült meg.


Lap tetejére
ニューバランス ニューバランス 574 ニューバランス 576 ニューバランス 996 ニューバランス 1400 ナイキ スニーカー ロレックス 買取 ティンバーランド ブーツ