RSS Feed

Balázs szabadsága

Dalia László - 2018. 12. 20. 8:00:49 Nagyobb szöveg Kisebb szöveg Cikk küldése e-mailben Nyomtatóbarát változat

Balázs szabadsága

Sebestyén Balázs a Radio 1 műsorvezetője megengedte magának azt a luxust, hogy a tüntetések nyomán azt mondja "a közszolgálatban két hazug szó van, a köz meg a szolgálat, a seggnyalás jobb lenne".Ez így nagyon szabatos és korrekt, bele sem lehetne kötni. Efféle kijelentések naponta többször elhangzanak a Klubrádióban és az ATV-n is, de Vajna rádiójában mégiscsak kúriózum. Vajon meddig beszélhet még szabadon Balázs?

A kormány nem sok szabadságot enged a saját sajtójának, sőt parancsra működteti és már csak azért sem lenne piacképes, mert ugyanazt a szószt ismételgetik kórusban. S miután alapítványba szervezte egy balatonföldvári nyaralóba bejelentve, innen már kicsit sem lehet többé kilógni. Nem is nagyon értem, hogy miért jó ez, mert már a látszata sincs meg, hogy itt demokratikus, a versenyhivatal által is jóváhagyott sajtópiac működik. Másfelől pedig buta dolog ez a túlbiztosítás, mert fordítva is elsülhet, illetve felesleges is párhuzamosan ennyi egyforma lapot, rádiót, tévét működtetni. A kontroll hiánya életképtelen sejtekhez vezet, hiszen ha nem támadja semmi, lassan, de biztosan legyengül és egyszer majd egy szellő is elsöpörheti.

Balázs szabadsága nyilvánvalóan átmeneti, bár Vajna legutóbb azt nyilatkozta, hogy humorosan piszkálódhat, hiszen azt szeretik a hallgatók. Ez kétségtelen, de a kormány emberei meg nem szeretik és azok sem, akik nem beszélhetnek ki. Balázs egyébként érdekes figura, miközben két rádiós társával gyakan alpári humort engednek meg maguknak és nagy értelmiségi vitákba nem bonyolódnak, gyakran kihúzzák a gyufát. Balázs néha mellé is fog, amikor egy másik műsorvezetőt haragjában leminősít, vagy a vadászokat elküldi a fenébe, mintha mindegyik alkoholista és impotens lenne. Ez azonban a magyar sztárműsorvezetők betegsége. Bochkor Gábor is tud nagy hülyeségeket mondani, miközben ő műveltebbnek tűnik a nagy átlagnál, mégis nemrégiben például azt mondta, hogy a karmester teljesen felesleges.

Természetesen nem azért drukkolok, hogy Vajna tegye lapátra Balázst és társait, de azt hiszem, ez elkerülhetetlen. Miközben a TV2, amely szintén az övé, túlteljesít és reggeltől estig azt lesi, hogyan szolgálhatná ki a kormányt, a Radio 1 sem mehet szembe a hatakommal. Persze, ha ők elmennek, a Radio 1 is lehúzhatja a rolót, tehát a hallgatók, a piac nem nyeli le. Ám Vajna már bizonyára tudja, ez nem Amerika, hiszen ő is élvezi, hogy itt már csak hírből ismerik a szabad versenyt. 

Fotó: -a-
Lap tetejére
ニューバランス ニューバランス 574 ニューバランス 576 ニューバランス 996 ニューバランス 1400 ナイキ スニーカー ロレックス 買取 ティンバーランド ブーツ