RSS Feed

Nagyszabású katonai gyakorlat Szerbiában

mti - 2018. 11. 09. 11:30:20 Nagyobb szöveg Kisebb szöveg Cikk küldése e-mailben Nyomtatóbarát változat

Minden eddigit felülmúló méretű hadgyakorlatot tartanak Szerbiában az első világháború lezárásának századik évfordulója alkalmából a hét végén. A Győztesek évszázada fedőnevű hadgyakorlaton a szerbiai hadsereg nyolcezer tagja vesz részt, és 645 fajta fegyvert próbálnak ki.

 A manőverek országszerte tíz helyszínen, földön és levegőben zajlanak majd egyszerre, száz tankot, száz páncélozott harci járművet, valamint száz légvédelmi és földi rakétarendszert vetnek be - közölte Ilija Todorov vezérőrnagy a szerbiai közszolgálati televízióban pénteken. 
    A vezérőrnagy hozzátette: ez lesz minden idők legnagyobb katonai gyakorlata Szerbiában, ehhez hasonló mértékű hadgyakorlatot a térségben korábban csak a Jugoszláv Néphadsereg (JNA) rendezett.
    A tervek szerint az éleslövészettel egybekötött gyakorlat során 103 tonna lőszert használnak fel.
    Aleksandar Vulin védelmi miniszter aláhúzta: a szombati gyakorlattal Szerbia megmutatja, hogy hadserege milyen erős, milyen védelmet tud nyújtani, és mennyire lehet rá számítani.


Lap tetejére
ニューバランス ニューバランス 574 ニューバランス 576 ニューバランス 996 ニューバランス 1400 ナイキ スニーカー ロレックス 買取 ティンバーランド ブーツ