RSS Feed

Hajlékosok és hajléktalanok

Regös István - 2018. 10. 28. 8:00:00 Nagyobb szöveg Kisebb szöveg Cikk küldése e-mailben Nyomtatóbarát változat

Hajlékosok és hajléktalanok

Így szakadt ketté a világ. Az egyiknek fedél van a feje felett, a másik megfő a kánikulában, télen pedig megfagy. A világ nagyjából beletörődik mindebbe. Sajnos, így van, mondják. Aki pedig a sors rossz oldalára kerül, annak egyre kevesebb ereje marad küzdeni. Így aztán, aki szegény, az a legszegényebb. Nagyon utálom, amikor az ehhez hasonló drámai helyzetek csak kampányok idején kerülnek szóba.

Ilyen, a média kereszttüzébe került drámai helyzet mostanában például a hajléktalanság. Ez most azért robbanhatott ekkorát, mert törvénybe foglalták, hogy szabálysértést követ el az, aki életvitelszerűen tartózkodik közterületen. Magyarul, bűncselekményt követ el, aki padon alszik, aluljáróban fekszik, szökőkútban mosakszik. Annyira fájó mindez, hogy nem is sorolom tovább.

Nem mese ez, gyermek

Szerintem mindenkinek van valamilyen, hajléktalansággal, hajléktalanokkal kapcsolatos története. A hajléktalanok nem hangyák, hogy el lehessen taposni őket vagy rovarirtó szerrel lefújva eltüntetni. Aki esetleg nem venné észre, a hajléktalanok is emberek, akik ugyancsak voltak gyerekek, voltak szüleik. Azonban különböző okok miatt az utcára kerültek, ahol a forró és hideg éjszakák tönkretették őket fizikailag és lelkileg, aminek következtében nagyon sokuk szinte zombivá vált. A zombiktól pedig félünk, irtózunk és látni sem akarjuk őket. Miközben már minden sarkon ott vannak, benépesítették az aluljárókat, vizeletszagú, ürülékmocskos, rongyos paplanokon fekszenek, mintha valamikor nem is emberek lettek volna. A törvény életbelépése után azonban eltűntek az utcákról, az aluljárókból, de hogy hová, azt legfeljebb csak néhány szociális munkás tudja. Dőljünk hátra, a probléma kipipálva.

 

Szolidaritást!

A különböző kapualjakban, lépcsőházakban megtelepedett embereken sokan segítettek, élelmet, meleg ruhát adtak nekik, és szinte már egészen addig hozzátartoztak a házhoz, amíg kellemetlenné nem váltak. Sok helyen részegen randalíroztak, a szükségüket éppen ott végezték el, ahol álltak, férfiak, nők egyaránt és ugyanott. Ilyenkor a lakók indulatai felülkerekedtek a szolidaritásukon és még a megszokott hajléktalanjaikat is elüldözték. Hazudhatunk itt össze-vissza mindenfélét, hogy így, meg úgy kell segíteni a szegény embereken, de a jelenlegi módszerekkel ez lehetetlen. Láttam néhány hajléktalanszállót. Szinte a világ legsötétebb történelmi időszakának munkatáboraihoz hasonlítottak, lakóik a folyosón, a földön aludtak, nem beszélve arról, hogy akiknek nem voltak rendben az egészségügyi papírjai, be sem mehettek. De ha mégis, verekedtek, ellopták egymás holmiját. Testileg és lelkileg súlyosan sérült emberekről van szó. Hiába mondják azt, hogy a hajléktalanszállókon még több a hely, ha egyszer a körülmények miatt innen is elmenekülnek, mert féltik a maradék „kincseiket”. Nappal amúgy is el kell hagyni a hajléktalanszállót. Ilyenkor pedig hová mehet egy hajléktalan? Marad tehát az utca. Láttam kanális fölé guggoló hajléktalan nőket dolgukat végezni és igen, én is megdöbbentem. Nagyon sokan félrefordítjuk a fejünket akkor is, amikor az autónkhoz jönnek és kéregetnek.


A szegénység nem bűn, csak nagyon nehéz

Rendkívül nehéz kérdés ez! Úgy beszélünk a hajléktalanokról, mintha nem is emberek lennének. Úgy nézünk rájuk, mintha egy másik bolygóról jöttek volna ide. Kétségbeejtő! Mert azt is megértjük, hogy az aluljárók, a házak lépcsőházai nem hajléktalanszállók. Miként azt is, hogy igen, szégyen ide, szégyen oda, zavarja komfortérzésünket, ha azt látjuk, hogy egy-egy ételosztásnál száz méteres sorok állnak. Mi pedig olykor egy-egy vasárnapi ebéd után talán nem kevés ételmaradékot dobunk ki. Hogyan is vehetnénk magunkra a világ fájdalmát? Mi, a hajlékosok, akiknek jutott - és ezt is írjuk le -, sok-sok munkával, áldozatvállalással, fűtött, szép otthon, család, mi, hajlékosok, körülüljük az asztalt a karácsonyi vacsoránál, nem vehetjük magunkra a fájdalmát, de azt sem tehetjük meg, hogy nem vesszük észre. Ez a mostani törvény felbolygatta a magyar társadalmat. Még azok is foglalkoznak a kérdés megoldásával, akik eddig rá sem hederítettek a hajléktalanság gondjára. Nem akarok okosabb lenni a rendkívül sok áldozatot vállaló szociális munkásoknál, de bízom abban, hogy azok, akik egy élhetőbb Budapestet akarnak, ahol tisztaság van, virágok nyílnak és mosolygó arcú emberek élnek, nagyon komolyan veszik ezt a kérdést és nem lökik a politika mocskos bugyrába. A világ boldogabbik részén is élnek hajléktalanok, de valahogy ott kevesebb gonddal jár a jelenlétük, mint idehaza. Valószínűleg nyitott kapukat döngetek, de érdemes tanulmányozni Berlin, Frankfurt vagy Róma belvárosi helyzetét és a hajléktalansággal kapcsolatos legjobb megoldásaikat talán Budapesten is alkalmazni lehetne. 


A hajlékosok és a hajléktalanok nem ellenségei egymásnak. Nekünk módunk van keresni a megoldásokat és jó lenne minél hamarabb megtalálni azokat, mert KÖZELEG A TÉL. 



Fotó: Máté Krisztián
Lap tetejére
ニューバランス ニューバランス 574 ニューバランス 576 ニューバランス 996 ニューバランス 1400 ナイキ スニーカー ロレックス 買取 ティンバーランド ブーツ