RSS Feed

„Értve vagyok?!”

Regös István - 2018. 10. 18. 8:00:00 Nagyobb szöveg Kisebb szöveg Cikk küldése e-mailben Nyomtatóbarát változat

„Értve vagyok?!”

A katonaságnál szokás ilyen őrmesteri kérdést feltenni, mert hiszen ez sokkal inkább állítás, mint kérdés. Az agresszív stílus verbális megtestesítője. Most mégis így kezdem beszámolómat a Vígszínház A diktátor című bemutatójáról. Szerintem én legalább olyan ideges voltam, mint a Vígszínház igazgatónője, Eszenyi Enikő, aki ezt az örökbecsű Chaplin-filmet színre vitte. Az járt a fejemben, milyen óriási bátorság kell ahhoz, hogy valaki erre vállalkozzon.

Nemcsak a filmet, hanem magát, Chaplint is megrendezze a színpadon. Ahhoz ugyanis, hogy életre keltsen egy legendát, kell néhány dolog. Először is bátorság, másodszor pedig egy olyan színész, aki képes hűen Chaplinné változni. Minden más ezután következik. Kell egy színvonalas társulat, tökéletesen filmszerűen működő színpadtechnika és urambocsá’, Eszenyi Enikő is. Már évek óta melengette ezt az ötletét, és amíg eljutott a megvalósításhoz, sok megpróbáltatáson ment keresztül. Az már csak hab a tortán, hogy meglelte ifjú Vidnyánszky Attilát, a Vígszínház üdvöskéjét és úgy hitt ebben a fiatalemberben, mint a Tízparancsolatban.


Az áthallás nem áthallás

Ami a legcsodálatosabb, hogy a közismerten ezernyi geggel fekvő és kelő Eszenyi sikerrel elkerült minden túlzást és fékezte magát annyira, hogy az így is bőven petárdaszerűen robbanó gegek szolgálják az előadást és nem fordítva. A Chaplin család Magyarországon elsőként Eszenyi Enikőnek engedélyezte a film színpadra állítását. A Chaplin műveinek jogaival rendelkezők ugyanis nagyon szigorúak az ilyesféle gesztusokkal kapcsolatban. Ha megnézik a darabot, bizonyára mind a tíz ujjukat megnyalják, igen, így akarta volna a Mester. Íme, néhány idézet A diktátor című darab prospektusából: „Charlie Chaplin legnagyobb hatású műve, A diktátor, mélyen humanista alkotás. A kis borbély és a nagy diktátor kettős szerepében hol kíméletlenül szarkasztikus, hol a bohóctréfa eszközeivel oldja fel sok millió ember szorongását. A színész felejthetetlen bajusza, legendás cipője, keménykalapja, mozdulatai mindenki emlékezetébe beleégtek.” Ezt a szellemiséget az egész előadás bizonyítja, és nem bizonygatja. Az eredeti film 1940-ben, az őrület korában született, amikor még döbbenten állt a világ és nem tudta, de egy olyan nagy művész, mint Chaplin már érezte, hogy közeleg a világégés. Később, amikor már kitudódott a hitleráj minden iszonyata, Chaplin ezt nyilatkozta: „Ha tudtam volna a német koncentrációs táborok borzalmairól, nem csinálom meg A diktátort, nem fogom tréfára a nácik gyilkos őrületét.”


Férfimunka

Mindennek ellenére, vagy minden eme tudásunkkal együtt, Eszenyi képes volt kordában tartani a sikító gúnyt, a zokogó könnyeket. Politikai demonstráció rendezése helyett hűen visszaadta a film gondolatait. Ahogyan a filmben, úgy a Vígszínház előadásában is Hitlert Hynkelnek hívják, mivel Chaplin A diktátorban szereplő összes náci bűnözőt másként nevezte el. Hitler-Hynkel figurája úgy félelmetes, de nagyon, hogy inkább debilis, mint félelmetes. Inkább azt mondhatjuk rá: Ettől a hülyétől rettegett a fél világ? Ilyen iszonytató ember korcs kezét csókolgatták az árja német nők? Hát ettől féltünk ennyire? Ez hagyott hátra sok tízmillió halottat? Ez a torz mitugrász irtotta ki az európai zsidóság nagy részét? Az előadásban borotvaélen táncol a múlt, a jelen és a politika. A rendező bizonyára szándékosan kerülte ki a darabban rejlő csapdát. Nagyon okosan a nézőre bízza, hogy miről szól a darab és megint itt a kérdés, macskaköröm nélkül: Értve vagyok?! A néző nem politikai pamfletre vesz jegyet, hanem igazi kuriózumra, valódi színházi csemegére.


Varázslat

Most akkor jöjjön a szereposztás! Rögtön az elején bocsánatot kérek mindenkitől, hogy nem írom le minden szereplő nevét. E különleges darabban a címszereplő valósággal uralja a színpadot. A diktátor és a borbély kettős szerepét ifj. Vidnyánszky Attila alakítja. Amikor a darab elején a sötét színpad sarkában megjelenik ifj. Vidnyánszky, a borbély, nyugodtan kiírhatnánk a mellére, íme, itt van Chaplin! Már a kezdés utáni néhány percben úgy éreztem, összerándult a gyomrom és ez végig így maradt az előadást befejező nagymonológ végéig. Jó néhány kitűnő színésszel találkoztam már színpadon, mégis azt mondom, ennek a fiatalembernek istenadta tehetsége van. Legutóbb például, éppen a Vígszínházban olyan Hamlet-alakítást láttam tőle, amilyet még soha senkitől. Nem szeretném a többiekkel összehasonlítani, csupán jelzem a különlegességét. Ifj. Vidnyánszky Attila az a színész, akit lehet szeretni, helyesebben kötelező szeretni, mert még negatív szerepben is képes olyan emberséget sugározni, ami könnyeket csalhat a nézők szemébe.


Hibátlan társulat

Ifj. Vidnyánszky Attila (csak el ne kiabáljam) korszakos színésszé válhat, akiért megtelik a színház nézőtere. Ki ne maradjon Lukács Sándor, Wunderlich József, Hajduk Károly, Gados Béla, Szilágyi Csenge és persze a többi játszó sem, mert egyetlen színész sem lóg ki a darabból. Nagyon nagy színészi tettet vittek véghez: szolgálták a diktátort és a borbélyt, a rendezőt, de mindenekelőtt a közönséget, hogy aztán jöjjön ez a firkász, aki én vagyok, hogy megkérdezze: „Értve vagyok?!”


Színházi fotók: Almássy Aurél

Fotó: Varga Gábor
Lap tetejére
ニューバランス ニューバランス 574 ニューバランス 576 ニューバランス 996 ニューバランス 1400 ナイキ スニーカー ロレックス 買取 ティンバーランド ブーツ