RSS Feed

XV. Kalászi Kortárs Tánctalálkozó

Kurcz Orsi - 2018. 10. 11. 8:00:25 Nagyobb szöveg Kisebb szöveg Cikk küldése e-mailben Nyomtatóbarát változat

XV. Kalászi Kortárs Tánctalálkozó

Október 25-28. rendezik meg a Kalászi Kortárs Tánctalálkozót, azt a fesztivált, ami a szentendrei kistérségben egyedülálló módon vállalja fel kortárs táncművek bemutatását.

A szervezők évek óta erős hangsúlyt fektetnek a határon túli együttesek és a fiatal alkotók bemutatására, valamint a gyermek és kamasz közönség bevonására is, hiszen azt vallják, hogy a tánc értésére és szeretetére való nevelést már gyerekkorban el kell kezdeni. 

A XV. Kalászi Kortárs Tánctalálkozó így két olyan előadást is programra tűz, amelyek kifejezetten a fiatalabb korosztálynak szólnak: a sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes Szerencsekrajcár című gyermekeknek szóló előadása, és a Káva Kulturális Műhely a Duna Táncműhellyel közös DTIE (Dance Theatre in Education) produkciója nem csak szórakoztat, hanem a tánccal tanít.

Előbbi Benedek Elek története alapján gyereknyelven mesél a társadalmi beilleszkedés nehézségeiről. A Káva Kulturális Műhely és a Duna Táncműhely táncszínházi, úgynevezett nevelési előadása szintén a tiniket érdeklő témákat, a hagyomány és innováció örök körforgását járja körül.

De nem csak a fiatalabbaknak szól a XV. Kalászi Kortárs Tánctalálkozó idei műsora: Blaskó Borbála a Kaposvári Egyetem negyedéves színművész hallgatóival készített Carmina Burana című vizsgaelőadása, valamint a Feledi Project Psyché-je már a felnőtt közönséget célozza. A Weöres Sándor műve ihlette táncelőadás egy különös és féktelen szabadságvággyal megáldott nő kétségbeesett küzdelméről szól, a szerelem és az élet teljességéért. A Duna Táncműhely képzőművészet és tánc kapcsolatát feszegető előadását, a Képírót pedig egy rendkívüli helyszínen, a szentendrei MűvészetMalom múzeumi tereiben láthatják az érdeklődők.

A tánctalálkozó programjában immár hagyományosan szerepel egy kortárs / néptánc gála és beszélgetés (ami ebben az évben az erotika és művészet kérdéskörét járja körül) valamint egy fotókiállítás a táncról. 



Bővebb információ: 
www.dunatancmuhely.hu


Fotó: -a-
Lap tetejére
ニューバランス ニューバランス 574 ニューバランス 576 ニューバランス 996 ニューバランス 1400 ナイキ スニーカー ロレックス 買取 ティンバーランド ブーツ