RSS Feed

Linzi tenisztorna: Babos magabiztos győzelemmel kezdett

mti - 2018. 10. 10. 10:24:37 Nagyobb szöveg Kisebb szöveg Cikk küldése e-mailben Nyomtatóbarát változat

Linzi tenisztorna: Babos magabiztos győzelemmel kezdett

Babos Tímea magabiztos győzelemmel mutatkozott be kedden a 250 ezer dollár (71 millió forint) összedíjazású linzi keménypályás női tenisztornán.

A versenyeket szervező WTA honlapja szerint a világranglistán 64. magyar játékos első szettbeli sikerének kulcsa az volt a horvát Donna Vekic (37.) elleni összecsapáson, hogy az első adogatásaiból sokkal jobb arányban nyerte meg a pontokat. Babos - miután 1:1-nél hárított egy fogadóelőnyt - háromszor is brékelte riválisát, így 33 perc alatt előnybe került.
    A második játszmában a második adogatásai is feljavultak a párosban világelső soproni teniszezőnek, és úgy húzott el 26 perc alatt 5:0-ra, hogy 2:0-s állásnál nyolc bréklabdát hárított. Az egyoldalú találkozó végül 1 óra 8 percig tartott.
    "Nagyon örülök a győzelemnek, hiszen nagyon jól ment a játék! Pedig nem egyszerű első meccset játszani egy ilyen jó ellenféllel szemben. Az a lényeg, hogy sikerült! Egyértelmű: boldog vagyok!" - nyilatkozta a mérkőzést követően honlapján Babos.
    Ez az első torna, amelyen ott van a magyar játékossal új edzője, a horvát Nikola Horvat, aki hivatalosan szeptember 20-a óta irányítja Babos felkészülését. A 25 éves teniszezőre a nyolcaddöntőben párospartnere, a francia Kristina Mladenovic vár, aki két játszmában győzte le a brit Harriet Dartot.

    Eredmény, 1. forduló (a 16 közé jutásért):
Babos Tímea-Donna Vekic (horvát, 8.) 6:1, 6:1


Fotó: -a-
Lap tetejére
ニューバランス ニューバランス 574 ニューバランス 576 ニューバランス 996 ニューバランス 1400 ナイキ スニーカー ロレックス 買取 ティンバーランド ブーツ