RSS Feed

Felnő egy tudatosabb állattartó generáció?

Környei Ágnes - 2018. 10. 06. 8:00:48 Nagyobb szöveg Kisebb szöveg Cikk küldése e-mailben Nyomtatóbarát változat

Felnő egy tudatosabb állattartó generáció?

A kisállatok tartásával kapcsolatos szokások az utóbbi években gyökeresen megváltoztak, az Y generáció, a fiatal felnőttek például legalább olyan kiemelt figyelmet szentelnek az házi kedvenceik

Tényleg jobban figyelünk a háziállatainkra, mint saját magunkra? 
Az állatok világnapját 1931 óta tartják számon. Az eredetileg Olaszországból indított kezdeményezés célja, hogy megfékezzék a vadon élő állatok pusztulását, később pedig ezt a mozgalmat a házi – illetve haszonállatokra is kiterjesztették. Az állatok világnapját azóta is október 4-én ünneplik, Ferenc napján, ezzel emlékezve Assisi Szent Ferencre, az állatok védőszentjére. A világnap alkalmából a Boehringer Ingelheim utánanézett, mik az aktuális nemzetközi trendek a kisállattartás területén. 

Mi sem mutatja jobban az állatokhoz való ragaszkodást, mint az, hogy az állattartók fele családtagnak tekinti a házi kedvencét. Európában körülbelül 80 millió háztartásban tartanak legalább egyféle kisállatot, hazánkban pedig az otthonok harmadában él kutya vagy macska. Az Egyesült Államokban ez az arány sokkal magasabb, ott a háztartások 68 százalékában van háziállat, míg ez az arány 1988-ban még csak 56 százalék volt.

Az urbanizációnak köszönhetően nemcsak egyre többen költöznek a városokba, de a lakásokban tartott kisállatok száma is növekszik. Ez a trend a választott kutyák méretében is tükröződik, míg a kisméretű kutyák száma folyamatosan növekszik, a közepes- illetve nagyméretű ebeket egyre kevesebben választják.


A gazdik nem pénzben mérik a törődést, hiszen egy 2014-es felméréshez képest mára jelentősen csökkent azoknak a száma, akik a gazdasági helyzetre hivatkozva kevesebbet költenek kedvencükre, sőt, a legtöbb állattartó azt állítja, hogy a gazdasági helyzet egyáltalán nem befolyásolja az állattartási szokásait.

A kényeztetés is egyre jobban elterjedt, elég csak megnézni a jutalomfalatot vásárlók számának növekedését, a kutyatartók 95 százaléka, a macskatartók 80 százaléka és az egyéb kisállattartók 88 százaléka vásárol valamilyen jutalomfalatot a kedvencének.


Sokszor hangoztatott tény, hogy a háziállatok pozitív hatással vannak a gazdikra. Az állattartók 80 százaléka örömet és lelki támogatást kap a kedvencétől, a megkérdezettek 66%-a pedig állítja, hogy az állatok segítenek a stressz és a szorongás legyőzésében, sőt, kedvenceik hatására alacsonyabb a vérnyomásuk, és több mozgást is végeznek.
A négylábú kedvencek éppen ezért kedvelt társak lehetnek a munkahelyen - szakemberek összehasonlították azokat a cégeket, ahol beengedik, és ahol kitiltották a háziállatokat. A kutatók egy héten keresztül vizsgálták a dolgozóktól vett nyálmintákat, amelyek alapján kimutathatóan alacsonyabb volt azon munkavállalók stressz-szintje, akik kutyabarát munkahelyen dolgoztak. 

Azonban minden éremnek két oldala van, így az állattartásnak is megvannak az árnyoldalai. Általánosságban elmondható, hogy a kisállat-tulajdonosok szerint a háziállatok tartásának hátrányai közé tartozik az állat elvesztése miatt érzett fájdalom, a rendszeres takarítás, illetve rendben tartás, a különböző költségek (megfelelő állateledel, gyógyszerek), valamint az utazás során úgynevezett „kisállatszitter” keresése, aki ideiglenesen gondját viseli az otthon maradt háziállatnak. 

Sőt, a kis kedvencek tökéletes beszélgetéskezdeményező témát is biztosítanak. Az emberek több mint 60 százaléka szívesen beszél a háziállatáról, ami biztos alapja lehet az ismerkedésnek. A kis kedvencek azonban nemcsak új barátságok megkötésében segíthetnek, de a gazdik 70 százaléka úgy gondolja, hogy a háziállat közelebb hozza egymáshoz a családtagokat, és felelősségre tanítja a gyerekeket.


A fiatal felnőtteket aktívan foglalkoztatja az állatok jólétének kérdése, az Y generáció tagjai egy új szintre emelték az állattartást, kedvenceiket már-már egyenrangú, emberi félként kezelik.

Kimutatható, hogy sokkal gyakrabban viszik állatorvoshoz kedvenceiket, akiknek aztán szívesebben adnak szájon át adható, ízesített gyógyszert és vitaminokat. Az is kiderült, hogy bizonyos szolgáltatásokra – mint például az állatok nappali felügyelete – szívesen költenek. Ha pedig a felügyelet nem megoldható, akkor magukkal viszik kedvenceiket az éttermekbe, szórakozóhelyekre is. Emellett elmondható, hogy előszeretettel lepik meg a kedvencüket egy-egy jeles alkalomból, és szívesen költenek ajándékokra. 

Az adatok alapján az állattartók 41 százaléka új házi kedvencet keres, amint az előző négylábú társa elhunyt. Aki tehát egyszer elkötelezi magát egy háziállat mellett, az egy örök életre választ magának szenvedélyt. Ezért tartja a Boehringer Ingelheim is szívügyének az állattartást, termékeikkel az év minden napján az állatok egészségét és jólétét támogatja. „Magyarországon szintén megfigyelhető az Y generáció egyre tudatosabb magatartása a kisállattartásban, és összességében véve elmondható, hogy egyre több házi kedvenc költözik a városi otthonokba, azonban a hazai állattartási kultúrának még mindig sokat kell fejlődnie, míg eljut a nyugati országok szintjére” – tette hozzá Kopasz Gábor, a Boehringer Ingelheim állatgyógyászati divíziójának vezetője.


Fotó: napidoktor.hu
Lap tetejére
ニューバランス ニューバランス 574 ニューバランス 576 ニューバランス 996 ニューバランス 1400 ナイキ スニーカー ロレックス 買取 ティンバーランド ブーツ