RSS Feed

Babos búcsúzott a második fordulóban

mti - 2018. 10. 03. 12:15:53 Nagyobb szöveg Kisebb szöveg Cikk küldése e-mailben Nyomtatóbarát változat

Babos búcsúzott a második fordulóban

Babos Tímea mindössze három játékot nyerve kikapott a hazai közönség előtt szereplő Csang Su-ajtól a pekingi keménypályás tenisztorna női versenyének második fordulójában.

    A nyitókörben a tajvani Hszieh Szu-vejt búcsúztató magyar játékos - aki 68. a világranglistán - gyengén kezdett a 45. helyen álló kínai ellen, és csak 0:5-nél hozta első gémjét. A kettejük különpárharcában 2-1-re vezető Csang aztán értékesítette hatodik szettlabdáját, az első játszma 34 percig tartott.
    A 25 éves soproni teniszező a folytatásban 2:2-nél vesztette el az adogatását, miközben a szünetekben többször is köhögött, illetve az orrát fújta. A hátralévő időben már csak az ellenfél nyert gémet, az egyoldalú találkozó 1 óra 10 percig tartott.
    Babos - oldalán a francia Kristina Mladenoviccsal - kedden bejutott a páros negyeddöntőbe a kínai fővárosban, ahol magyar részről még Fucsovics Márton szerepel.
    Eredmény:
    nők (8,3 millió dollár összdíjazás):
    ------------------------------------
    2. forduló (a 16 közé jutásért):
Csang Su-aj (kínai) - Babos Tímea 6:1, 6:2

Fotó: -a-
Lap tetejére
ニューバランス ニューバランス 574 ニューバランス 576 ニューバランス 996 ニューバランス 1400 ナイキ スニーカー ロレックス 買取 ティンバーランド ブーツ