RSS Feed

Danko rejtélyes lelépése

Dalia László - 2018. 09. 26. 8:00:07 Nagyobb szöveg Kisebb szöveg Cikk küldése e-mailben Nyomtatóbarát változat

Danko rejtélyes lelépése

Danko Lazovics visszavonult, s ez megdöbbentette a Mol Vidi szurkolóit, különösen, mert hát éppen most lett volna rá a legnagyobb szükség az Európa Ligában. Rögtön az első körben ki is kaptak rendesen, épp attól a csapattól, amelyet a leginkább verhetőnek ítéltek. Azóta sem tudjuk, mi történt Dankoval, de hát egyszer majd kiderül. Addig találgassunk vagy kérdezzük meg a sportigazgatót, aki nem válaszol?

Többször méltattam e hasábokon Kovács Zoltán sportigazgatót, aki a legprofibb ezen a poszton a magyar klubok közül, nem véletlenül szerezte meg a bajnok Videoton, immár Mol Vidi klub. Nincs is edzőkérdés, játékoskeringő Székesfehérváron. Igaz pálya sincs, de ez talán nem a sportigazgató hibája. Viszont ez a szerb Danko gyerek, akit elég nehéz fegyelmezni, nehéz természete van, de nagyon jó focista volt, s még mindig az egyik legjobb a  magyar mezőnyben. Volt. Történt ugyanis, hogy amikor lámpással keresett játékost a csapat, hogy ne égjen nagyot például a Chelsea ellen, Danko bejelentette, visszavonul. Profiknál efféle dolog ritkán esik meg, ha csak nem egy súlyos sérülés vagy családi tragédia okán.

Súlyos csend követte a bejelentést, se magyarázat, se semmi. Furcsa, de a magyar labdarúgásban, ahol annyi zűr, hazugság és elhallgatás van, végül is nem egyedi eset. Kovács Zoltántól mindenesetre amatőr viselkedés, de hát ő is itt él, hibázhat rendesen. Az persze már kiütötte nálam a biztosítékot, amikor egy hétvégi interjúban a sportigazgató, aki továbbra sem árulta el Dankó lépését, felháborodva mondta, hogy mennyi égbekiáltó találgatás jelent meg, pedig egyszerű esetről van szó. Na, ne! Szóval egyszerű az eset, de nem árulja el, majd Danko elmondja, ha akarja. És ezek után még Kovács igazgató van megsértődve. 

Csodálkoznék, ha nem ezt diktálná a politika, ahol már természetes, hogy nem válaszolnak a kérdésekre, sőt már alkalmat se adnak arra, hogy a mezei halandó újságíró kérdezhessen. Kovács Zoltánnak viszont nem innen kellene példát vennie, hanem a német, angol vagy spanyol ligából, ahol nem lehet sunnyogni. Még Mourinho, Klopp vagy Zidane sem engedeheti meg magának, pedig ők már a fellegekben járnak vagy legalább is egy másik pályán játszanak.

Fotó: Almássy Aurél
Lap tetejére
ニューバランス ニューバランス 574 ニューバランス 576 ニューバランス 996 ニューバランス 1400 ナイキ スニーカー ロレックス 買取 ティンバーランド ブーツ