RSS Feed

Este lesz a Csíksomlyói passió bemutatója

mti - 2018. 08. 18. 17:51:18 Nagyobb szöveg Kisebb szöveg Cikk küldése e-mailben Nyomtatóbarát változat

Este lesz a Csíksomlyói passió bemutatója

Izgalmas, lélekemelő előadás tanúi lehetnek szombat este a Csíksomlyói passió nézői a csíksomlyói nyeregben - mondta el Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház főigazgatója, a darab rendezője az M5 kulturális csatorna Hétvégi Belépő című műsorában szombat délelőtt.

    "Ennek a helynek a spiritualitása kötelez, én magam nem értem meg még semmi ehhez hasonlót" - emelte ki Vidnyánszky Attila. 
    Szombaton 20 órától a csíksomlyói hegynyeregben mutatja be ingyenes előadáson a Csíksomlyói passiót a budapesti Nemzeti Színház és a Magyar Nemzeti Táncegyüttes. A produkciót a Duna Televízió élőben közvetíti.
    A rendező kifejtette: nagy kihívás volt, újra kellett alkotni az előadást. "Mi nagyon sokat kaptunk ettől a turnétól, ez alatt a hét alatt a különböző helyről érkezett emberek egy társulattá értek" - emelte ki. Mint mondta, a jövőbeli tervek között a Bánk bán csíksomlyói színpadra állítása is szerepel.
    A Pilátus feleségét alakító Vas Judit Gigi szerint "megismételhetetlen lesz a mai előadás". 
    Az előadásban többek között Berecz András, Berettyán Nándor, Tóth Auguszta, Barta Ágnes, Rátóti Zoltán, Rácz József, Schnell Ádám és Farkas Dénes játszik. A produkció társrendező-koreográfusa Zsuráfszky Zoltán, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes művészeti vezetője. A Nemzeti Színház társulata és a táncegyüttes táncosai és zenészei mellett erdélyi vendégművészek, néptáncosok, énekesek és Molnár Levente operaénekes is fellép az előadásban. A produkcióban mintegy 120 táncos, továbbá Böjte Csaba ferences rendi szerzetes gyerekkórusa is színpadra áll.
    Vidnyánszky Attila korábban elmondta: a csíksomlyói hegynyeregben kedden kezdődtek a próbák. A produkció három színpadon lesz látható, emellett a jobb- és baloldalon két hatalmas vásznon vetítik ki a Duna Televízió élő közvetítésének képeit.
    A Csíksomlyói passiót 2017 tavaszán mutatták be a budapesti Nemzeti Színházban, a mostani előadás ennek a produkciónak rövidebb, de nagyobb szereplőgárdával megvalósított változata. A produkciót eredetileg is úgy tervezték, hogy a csíksomlyói hegynyeregben is el fogják játszani, ezért Székely László díszlettervezővel olyan díszletelemeket kerestek, amelyek Csíksomlyón is megfelelőek lesznek.
    A hagyományos pünkösdi zarándoklat helyszínén látható előadásról szólva Vidnyánszky Attila korábban kiemelte, hogy Csíksomlyó az egyik legfontosabb szakrális helye a magyarságnak. "Hogy ott lejátszhatjuk legfontosabb történetünket, végiggondolhatjuk, végigélhetjük ott egy tízezres tömeggel együtt, ennél fontosabb dolog nincsen" - mondta, hangsúlyozva, hogy ez a legfontosabb turnéja a Nemzeti Színháznak, amióta a teátrumot vezeti.


Fotó: -a-
Lap tetejére
ニューバランス ニューバランス 574 ニューバランス 576 ニューバランス 996 ニューバランス 1400 ナイキ スニーカー ロレックス 買取 ティンバーランド ブーツ