RSS Feed

Téli koncert után nyári bulira készül a Fahrenheit

Kurcz Orsi - 2018. 08. 10. 17:00:57 Nagyobb szöveg Kisebb szöveg Cikk küldése e-mailben Nyomtatóbarát változat

Téli koncert után nyári bulira készül a Fahrenheit

Szerencsére nem kell újabb 11 évet várni a következő Fahrenheit buliig, ugyanis a banda nyár végén ismét koncertezik, ráadásul újra a fővárosban lépnek színpadra. Ezúttal, a téli klubbuli után, most egy nagyobb helyet vettek célba, a szabadtéri Barba Negra Track lesz az augusztusi esemény helyszíne.

Maróthy Zoliék, egy évvel ezelőtt azt ígérték, hogy akkor lesz folytatás, ha jól sikerül a várva várt decemberi visszatérő koncert, a Gödör klubban. A téli teltházas bulinál persze jobb motiváció nem is kellett a folytatáshoz, ezért ígéretüket betartva a tagok újra hazacsábították Tobola Csabát, hogy üljön a dobok mögé. 

Időközben pedig az is kiderült már, hogy melyik zenekar forrósítja majd a hangulatot a '90-es évek legendás rockbandája előtt. A Tiansen nemrég alakult fiatal progressive pop-metal csapat a Kőbányai Zenei Stúdió falai között született meg 2017 elején. Zenéjük eklektikus, nehezen behatárolható, progresszív elemekkel díszített, pop-metal. " Kompromisszumoktól mentes, de mégis populáris zenét játszó bandát szerettünk volna összerakni. A fő inspirációink olyan nemzetközi előadók mint a "Dance Gavin Dance”, a “Circa Survive” vagy a “Saosin”." - így vall magáról a Tiansen zenekar.



Fotó: rockbook
Lap tetejére
ニューバランス ニューバランス 574 ニューバランス 576 ニューバランス 996 ニューバランス 1400 ナイキ スニーカー ロレックス 買取 ティンバーランド ブーツ