RSS Feed

A Malmö edzője szerint gólt ajándékoztak a Vidinek

mti - 2018. 08. 08. 13:26:29 Nagyobb szöveg Kisebb szöveg Cikk küldése e-mailben Nyomtatóbarát változat

A Malmö edzője szerint gólt ajándékoztak a Vidinek

Uwe Rösler, a svéd Malmö vezetőedzője szerint gólt ajándékoztak a Vidinek kedden este a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező harmadik fordulójának első felvonásán, amely 1-1-es döntetlennel ért véget.

A két csapat trénerének mérkőzés utáni értékelését a fehérvári klub honlapja közölte. A német szakember elmondta: a találkozó nagyjából úgy alakult, ahogyan várták, bár a vendégek kontráiban több veszély volt, mint amire előzetesen számítottak.
    "A játékosok letörtek voltak, de én nem vagyok az, mert hiszek a csapatban, és hiszem azt, hogy elmegyünk Magyarországra, és továbbjutunk a következő körbe" - bizakodott Rösler, aki célzott arra, hogy a selejtező első és második fordulójában is szereztek gólt az idegenbeli összecsapáson.
    "Lehet, hogy van egy kis előnye a Vidinek, de még nincs lefutva semmi" - mondta. Rösler nem volt elégedett a szlovén Matej Jug játékvezető tevékenységével, és kifejezte reményét, hogy a visszavágón "jobb bíráskodás lesz". "De erről többet nem szeretnék mondani, hiszen le szeretnék ülni a kispadra a visszavágón is" - tette hozzá.
    Marko Nikolic, a Vidi vezetőedzője szerint csapata nagyon kemény és fizikailag megterhelő mérkőzést játszott Malmőben, ahol remek hangulat volt a stadionban. A szerb tréner elmondta: az első félidőben nagyon jól és szervezetten játszottak, ráadásul a kapura is veszélyesek voltak. Hozzátette: a második játékrészben azonban 15-20 percig kicsit beszorította őket a Malmö, és csak az ellenfél vezető gólja után tudták rendezni a soraikat.
    "Egy jó idegenbeli eredménnyel térünk haza. Mindkét csapat előtt nagyon kemény visszavágó áll, még semmi nem dőlt el" - nyilatkozta Nikolic. A tréner a bíráskodásra nem akart külön kitérni, szerinte a szlovén játékvezető "következetesen vezette" a meccset.
    A visszavágót jövő kedden, 20 órától Felcsúton rendezik. A párharc továbbjutója a csoportkörért a skót Celtic Glasgow vagy a görög AEK Athén gárdájával mérkőzik meg. A párharc vesztese búcsúzik a BL-től és az Európa Ligában folytathatja szereplését, ahol a play off-körben a TNS (walesi)-Midtjylland (dán) versenyfutás továbbjutójával találkozik, és mérkőzik meg az EL-csoportkörért.
    A Vidi a BL-selejtező első és második fordulójából úgy jutott tovább, hogy a párharcok első, idegenbeli mérkőzésén döntetlent játszott. A luxemburgi Dudelange otthonában 1-1-re, a bolgár Ludogorec vendégeként 0-0-ra végzett.


Fotó: frissujsag.ro
Lap tetejére
ニューバランス ニューバランス 574 ニューバランス 576 ニューバランス 996 ニューバランス 1400 ナイキ スニーカー ロレックス 買取 ティンバーランド ブーツ