RSS Feed

A diagnózis

Dalia László - 2018. 08. 04. 8:00:04 Nagyobb szöveg Kisebb szöveg Cikk küldése e-mailben Nyomtatóbarát változat

A diagnózis

Muszbek Mihály immár nyolcadszor adta közre a Sportgazdasági nagyítóját, amely számokban méri a magyar labdarúgás sanyarú állapotát, s ezt aligha viseli el a mostani rendszer, így egyetlen kamerát sem láttunk a budai kisvendéglőben. Az elemzésben több lyukat is találunk, mert a klubok nem nagyon szolgáltatnak adatokat, leginkább trükköznek. Egyébként miért is tennék, ha ömlik a pénz és senki sem kéri számon, mire költötték.

A világbajnokságon jól szereplő csapatok utánpótlása is topon van, hiszen a spanyolok, angolok, franciák, portugálok 200 óta többnyire benne vannak az első négyben az U17 és az U19-es csapatok között is.Mi egyszer jutottunk el odáig. Létezik a belgáknál, angoloknál, osztrákoknál egy fehér könyv, amit az utánpótlás csapatoknak szolgaian követni kell, vagyis mindent meg kell tanítani a srácoknak, ami abban szerepel. A mi akadémiáinknál nincs hasonló direkt anyag. Dárdaiék ugyan készítettek egyet, de ahogy Dárdai elhagyta a válogatottat,. azt ki is dobták. A magyar válogatott legértékesebb játékosa ma a kapus, Gulácsi Péter 8 millió euróval. A többiek ma csak aprópénzt érnek. És a valaha eladott magyar játékosok közül Détári Lajos 10.5 millió euróval még mindig a harmadik Dzsudzsák és Szalai után. Modric, Kalinics, Mandzukic egyedül többet érnek, mint az egész magyar válogatott.

A sportközgazdász egyetlen szegmenst sem talált a magyar futballban, amely fejlődést mutatna. A magyar focit a magyar állam tartja el. Ömlik a puha pénz, vagyis a közpénz a magyar labdarúgásba és senki sem kéri számon, hogy mire költik. A szezon első meccsén, Felcsúton kettős rangadót játszottak 500 és ezer forintos jegyárakon. Az első meccsen 921 néző volt. Erre mondta Muszbek, hogy "aminek nincs ára, annak értéke sincs". Nyilvánvaló, hogy amennyire nem szórakoztató egy magyar bajnoki meccs, miért is járnának ki az emberek, akár ingyen, mert az európai legolcsóbb jegyekhez (30) képest az ezer-kétezer forintos nevetségesek?

A magyar klubok egyébként hihetetlenül drágán működnek. A kiadásuk 25 milliárd forint, a bevételük 24, de abból 10 milliárd a közpénz. Mindeközben az Ferencvárosnak egyetlen bajnoki pont 80, míg a Videotonnak 65 millió forintba kerül.A 12 klubból öt veszteséges, de annak sincs közgazdasági magyarázata, hogyan képes például a DVTK egyik évben rekord veszteséget, a másik évben rekord nyereséget elérni. Muszbek megengedő, azt mondja, még az sem lenne baj, ha az állam úgy adnak pénzt, hogy a piacot építi, de önti a közpénzt, s nem érte semmit, még egy hiteles beszámolót sem. 

A legmegdöbbentőbb adat viszont a pályán lévő 200 játékos keresete, amely 52 millió forint, vagyis egy közepes fizetés is 4.3 milliós. Ez Kelet.-Közép-Európában a legmagasabb, sőt eléri  az osztrák, dán, svéd, belga szint 80 százalékát. Mos, ezért nem törekednek a magyar focisták manapság külföldre igazolni. Minek is szenvednének azért, hogy bekerüljenek egy belga vagy dán kezdőcsapatba, amikor itthon röhögve megkeresik azt a pénzt, s gyakran még  meg sem izzadnak érte. S ha nincs eredmény, úgyis az edzőt cserélik le. 

Fotó: Almássy Aurél
Lap tetejére
ニューバランス ニューバランス 574 ニューバランス 576 ニューバランス 996 ニューバランス 1400 ナイキ スニーカー ロレックス 買取 ティンバーランド ブーツ