RSS Feed

Merkel '64

Mogyorósi Géza - 2018. 07. 28. 8:00:19 Nagyobb szöveg Kisebb szöveg Cikk küldése e-mailben Nyomtatóbarát változat

Merkel '64

Az Európai Unió legnépesebb tagállamának kancellárnője július második felében ünnepli születésnapját. Lehet kedvelni, avagy utálni Angela Merkelt, de az tény, hogy külföldön ma is jobban odafigyelnek a politikusok a 2005-ben hatalomra került, kereszténydemokrata (CDU) asszony szavára, mint változó összetételű kormánya – eddig mindig férfi – külügyi tárcavezetőire.

Anno a kancellárnő legelső hivatalos útja a francia szomszédokhoz vezetett. Második ilyen turnéján 2009-ben az USA-ba röppent át. Harmadik kabinetalakítását követően, 2013 decemberében ismét Párizsba látogatott, miként tette ezt idén tavasszal is, az elhúzódó koalícióstárgyalások lezárultával.
Angela Merkel megfontoltságát egyesek lomhaságnak, netán döntésképtelenségként értelmezik – vélem hibásan. Gyakorta olyan érzésem van, hogy a „dörzsölt” tárgyalópertnerei alábecsülik a strapabíró kancellárnőt, miként ezt tette megannyi gyilkos (kedvenc tévényomozóm) Columbo felügyelő esetében is. Persze Merkel asszony remek színű/szabású, praktikus - külön, kézreeső zseb a telefonnak! - kosztümkabátjait nem hasonlítanám a már elhunyt los angelesi zsaru (Peter Falk) filmes ruhatárához.Szóval, a negyedszer is megválasztott berlini kormányő diplomatikusan 2018 márciusában újfent Párizsba utazott „bemutatkozó” látogatásra, majd Varsóban, Brüsszelben folytatt eszmecserét. Washingtonba csak május küszöbén röppent el a német kancellárnő. 
Láthatóan nem vette zokon Angela Merkel, hogy Donald Trump mellőzte a katonai tiszteletadást. A talpig úriember - júliusban, Helsinkiben Vlagyimir Putyinnal randevúzó - amerikai elnök, miközben folyamatosan támadja Németországot (pl. a nyári Nato-csúcstalálkozón) irigykedve a germán autóipar exportsikereire, a kancellárnővel, hol kedélyesen, hol hamisan fecseg. Ez persze ismerős a tortáján most 64 gyertyát elfújó (kelet-)német asszonynak, hiszen pár hete – négy évnyi szünet után – Orbán Viktort fogadta Berlinben. A humánum és szolidarítás kérdésében ütköztek nézeteik. Itt az NSZK-ban már nagyon unalmas a „migrációs” téma. Pláne, hogy szárnyal a gazdaság és egyre kevesebb a bűncselekmény, a munkanélküli, meg az illegális bevándorló. De ezt a V4-ek nem akarják komolyan venni. Ennyi. Most rövid nyári vakáció vár a kancellárnőre és férjére – Angela ünnepi tortájából idős édesanyja is kap egy szeletet. Szerintem joggal büszke lányára!

Fotó: -a-
Lap tetejére
ニューバランス ニューバランス 574 ニューバランス 576 ニューバランス 996 ニューバランス 1400 ナイキ スニーカー ロレックス 買取 ティンバーランド ブーツ