RSS Feed

Frenk Kobucizik

mm - 2018. 07. 04. 13:00:31 Nagyobb szöveg Kisebb szöveg Cikk küldése e-mailben Nyomtatóbarát változat

Frenk Kobucizik

Budapesten július 12-én a tíz éves Kobuci kertben játszik újra Frenk, ami azért is különleges, mert most először és egyetlen alkalommal lép színpadra Frenk korábbi zenekarának két énekesnője, Váczi Eszter és Kelemen Angelika.

Frenk zenekara több fesztiválon is koncertezett már, többek közt hallhatóak voltak a Fishing on Orfűn, de még csak most következik az Ördögkatlan Fesztivál, a Fezen Fesztivál, a Dombos Fest Szerbiában, akusztik koncert pedig egyedül a Woodstock az ugaron elnevezésű rendezvényen lesz. Közben pedig már készül az új videóklip is, amit ezúttal ismét Indián készít.

Budapesten július 12-én a 10 éves Kobuci kertben játszik újra a zenekar, ami azért különleges, mert most először és egyetlen alkalommal lép színpadra Frenk korábbi zenekarának két énekesnője, Váczi Eszter és Kelemen Angelika. Ők ketten 2005 - 2010 között voltak állandó résztvevői a koncerteknek.

FRENK
vendég: Bekvart
július 12. Kobuci kert
Esemény: https://www.facebook.com/events/204689500254521/

"Azt hiszem, bátran mondhatom, hogy a Kobuci a kedvenc szabadtéri koncerthelyem. Hat vagy hét éve került sor ott az első fellépésemre, de egyszer sem volt olyan, hogy rossz szájízzel, vagy bosszúsan jöttem volna el. Jó hangulatú, jó fej személyzet, jó hangosítás, jó italok, és rendkívül műértő közönség, akik értik, hogy mit is csinálok én valójában. Ja és lehet velük szórakozni hajnalig. Általában az utolsók között vagyok akik hazaindulnak, elég jókedvűen. Szóval várunk mindenkit szeretettel, óriási koncert lesz, ezt megígérhetem."  Csók, Frenk! 
Vendégzenekar a Kaposvári Egyetemen végzett színészekből álló BEKVART, akik ősszel jelentették meg első nagylemezüket,  A hetedik év címmel. Nemrég tértek haza Amerikából, ahol a Hungary Live Festivalon léptek fel New Yorkban, és a Kobuciba egy fél-akusztikus, azaz "belülhangos" koncerttel készülnek.



Fotó: Galgóczi Németh Kristóf
Lap tetejére
ニューバランス ニューバランス 574 ニューバランス 576 ニューバランス 996 ニューバランス 1400 ナイキ スニーカー ロレックス 買取 ティンバーランド ブーツ