RSS Feed

A százezer dolláros cipő

mti - 2018. 07. 07. 8:12:21 Nagyobb szöveg Kisebb szöveg Cikk küldése e-mailben Nyomtatóbarát változat

A százezer dolláros cipő

Csaknem 100 ezer dollárért (26 millió forintért) kelt el egy önbefűzős Nike-cipő, amelyet Michael J. Fox viselt a Vissza a jövőbe című film folytatásában - számolt be róla kedden a BBC News.

    A bal lábra való sportcipő a magától bekötődő Nike Air Mags-modell egyik darabja volt. Az 1989-ben készült filmben Marty McFly (Fox) és Doki (Christopher Lloyd) 2015-be, a jövőbe utazik, ahol a cipők önműködően fűződnek be.
    A fél pár cipőt 92 100 dollárért vásárolta meg egy gyűjtő az eBay árverésén, a bevétel Fox Parkinson-kutatással foglalkozó alapítványát támogatja. Fox 2000-ben hozta létre az alapítványt, miután a kilencvenes évek elején kiderült, hogy Parkinson-kórban szenved.
    A cipő egy Nike-alkalmazott gyűjteményéhez tartozott. A ritkaság azonban olyan rossz állapotban van már, hogy csak portlandi vásárlók licitálhattak rá, mivel nem bírta volna ki a szállítást.
    2011-ben 1500 párat készítettek a nevezetes sportcipőkből, kifejezetten azért, hogy a bevétellel az alapítványt támogassák, ám ezek a cipők nem voltak önbekötők.
    Az önbefűző modellre a Nike 2013-ban adta be a szabadalmi kérelmet.
    Az 57 éves Fox alapítványa már több mint 650 millió dollárt (184 milliárd forintot) fordított a Parkinson-kutatásra, ezzel a legnagyobb nonprofit alapítvánnyá vált, amely a betegség gyógymódját keresi.

Fotó: -a-
Lap tetejére
ニューバランス ニューバランス 574 ニューバランス 576 ニューバランス 996 ニューバランス 1400 ナイキ スニーカー ロレックス 買取 ティンバーランド ブーツ