RSS Feed

Temesi Ferenc beaténekes volt a hőskorban

Mixonline - 2018. 06. 14. 17:00:14 Nagyobb szöveg Kisebb szöveg Cikk küldése e-mailben Nyomtatóbarát változat

Temesi Ferenc beaténekes volt a hőskorban

Temesi Ferenc Kossuth-díjas író, többek között az Apám, a Por, a Bartók című könyvek szerzője a Juhász Elődnek adott interjújában elárulta, hogy tizennégy-tizenhat éves korában különböző szegedi együttesekben volt szólóénekes, sőt Lecsó néven saját zenekart is alapított.

Zeneközelben 5. címmel jelent meg az ünnepi könyvhétre Juhász Előd legújabb interjúkötete, melyben a rádióműsorában neves vendégekkel készített beszélgetéseit adja közre. Vendégei között ott volt Temesi Ferenc Kossuth-díjas, József Attila-díjas író, költő, aki elmesélte, hogy tinédzser korában különböző instrumentális zenét - Spotnicks-, Shadows-, Ventures- számokat - játszó zenekarokba igyekezett bekönyörögni magát azzal, hogy a szünetekben kísérjék őt egy-két dal erejéig. Majd néhány kortársával megalapították a Lecsó együttest, majd az egyetemi klubokban játszó De Profundis zenekart. Ez utóbbi névről megjegyezte, tudta, hogy magyar zenekarnév az Illésen kívül, úgymond, ciki lenne. 

Büszke volt arra is, hogy Szegeden senki nem tudta rajta kívül a brit Procol Harum A fehérnél is halványabb árnyék című, 1967-es felvételét, melyre szerinte két Bach-mű is hatott. 

Fotó: könyvhetszeged.sk-szeged.hu
Lap tetejére
ニューバランス ニューバランス 574 ニューバランス 576 ニューバランス 996 ニューバランス 1400 ナイキ スニーカー ロレックス 買取 ティンバーランド ブーツ