RSS Feed

Erdogan emberei

Dalia László - 2018. 05. 22. 8:01:33 Nagyobb szöveg Kisebb szöveg Cikk küldése e-mailben Nyomtatóbarát változat

Erdogan emberei

Erdogan török elnök nem túl szívesen látott Európa jobbik felén, miután egyértelműen és és beazonosíthatóan diktatúrát épít, s a saját jövőjét kövezi ki, hogy akkora hatalommal bírjon, mint Putyin Oroszországban. Emberek tízezrei vannak börtönben, s minden héten újabb katonákat tartóztatnak le, akiknek talán annyi bűnük sincs, mint egy isztambuli piros lámpánál áthajtó autósnak.

Trumpnak és egyáltalán az Anerikai Egyesült Államoknak nagy szüksége van Törökország haderejére, ám van egy határ, amit nem léphetnek át. Ez a szerencséje Gülen hitszónoknak, Erdogan egykori barátjának, ezért nem adják ki Törökországnak. Bosszúból százezer embert tartóztattak le a gülenizmus vádjával, s legalább 50 ezren most is börtönben vannak. Komplett szerkesztőségeket, tantestületeket és hadsereg parancsnokságokat fogtak le, amely az Európai Unióban elképzelhetetlen eljárásoknak számítanak, s aligha lepődhetett meg Erdogan, hogy Németországban és Ausztriában nem engedték kampányolni, pedig mindkét országban hatalmas török népesség él.

Nos, ezek után bomba meglepetésként hatott, hogy a német válogatott két, török származású tagja Erdogannak kampányolt, ha úgy tetszik, mezt cseréltek az elnökkel. Az Arsenal és a Manchester City két sztárja Törökország brit nagykövetségén találkoztak a sorsdöntő választásra készülő török államfővel. Mesut Özil és Ilkay Gündogan is a saját csapata dedikált mezét nyújtotta át az államfőnek, Gündogan a pólóra azt írta, „Nagy tisztelettel az elnökömnek”, Özil pedig az Instragram-profilján osztotta meg a közös fotót. Mindkét játékos Gelsenkirchenben született, és alapembernek számít az oroszországi vb-re készülő Joachim Löw csapatában.

Jól tudjuk, hogy a világpolitikában nem a focisták viszik a zászlót, s a humanista akciókban sem járnak az élen, ám ez a londoni közjáték így is kiverte a biztosítékot. A Németországban felnőtt és most Angliában játszó Özil és Gündogan nem végeztek jogi egyetemet, de még egy gyorstalpaló főiskolát sem, ám a saját életükből lehetett volna annyi tapasztalatuk, praktikus ismeretük, hogy nagy ívben elkerüljék Londonban a török elnököt. Nem így történt. Utólag persze mindketten magyarázkodnak, a német labdarúgó szövetség (DFB) elnöke szerint „mindketten biztosítottak minket arról, hogy nem akartak semmilyen politikai jelet küldeni a tettükkel”, és „azt is kijelentették, hogy a pályán és azon kívül is kiállnak az értékeink mellett, és azonosulnak velük.” Ja, ha így történt volna,  török nagykövetségen sosem látták volna Özilt és Gündogant, s Erdogan nem mutogathatná otthon az Arsenal és a Manchester City mezét.

Fotó: Almássy Aurél
Lap tetejére
ニューバランス ニューバランス 574 ニューバランス 576 ニューバランス 996 ニューバランス 1400 ナイキ スニーカー ロレックス 買取 ティンバーランド ブーツ