RSS Feed

Átadták az Érintettek Díjakat

Érintettek Egyesülete - 2018. 05. 16. 8:00:23 Nagyobb szöveg Kisebb szöveg Cikk küldése e-mailben Nyomtatóbarát változat

Átadták az Érintettek Díjakat

Az Érintettek Egyesület által alapított Érintettek Díjjal szeretnék kifejezni hálájukat valakinek, aki kiemelkedően sokat tesz a daganatos gyerekekért és családjukért. Az idei esztendőben Fodor Éva pszichológus és dr. Kállay Krisztián gyermekhematológus kapta az elismerést odaadó munkájukért.

Az Érintettek Díjjal az idei esztendőben Fodor Évát, a Pécsi Gyermekklinika pszichológusát, valamint Dr. Kállay Krisztiánt, a Dél-pesti Centrumkórház gyermekhematológusát tüntették ki. Borszékiné dr. Cserháti Erika, az Érintettek Egyesület elnöke a díjak átadásakor elmondta:
 
„Mi érintett családok egymásra találtunk, hogy egymást erősítve segítsük a sorstársainkat. Az átélt nehéz élmények erőforrássá alakultak bennünk, tenni akarássá, egyfajta felelősséggé, kötelességgé. Az Érintettek Egyesületünk által alapított Érintettek Díjjal szeretnénk kifejezni hálánkat a gyógyítóinknak, akik kiemelkedően sokat tesznek a daganatos gyerekekért és családjukért. Érintettként mindannyian tudjuk, hogy az otthonunkból kiszakítva, életünk talán legnehezebb időszakában a kezelések és kontrollok szigorú rendjében milyen fontos az odafigyelés, a kedvesség és egy kis mosoly. Az ellátásunkon dolgozók talán nem is tudják, hogy egy-egy apró figyelmességgel, segítő szerepük hitelességével képesek megtöbbszörözni a beteg gyerekek és szüleik erejét. Ezért is tartjuk fontosnak, hogy ezt számukra is jelezzük, és ezért szeretnénk az ilyen varázslatos személyiségekre, közösségünk kiemelkedő tagjaira néha egy kis reflektorfényt irányítani.”

Fodor Éva pszichológus az Érintettek Díj átvételét követően elmondta:
 
„Nagyon megtisztelő, hogy neveztek erre a díjra. Köszönöm. Pszichológusként az érintett családokkal és a gyermekekkel való munka sosem feladat a számomra. Hálával tartozom nekik, hogy velük tarthatok az "úton" és mellettük lehetek az út adta nehézségekben és örömökben is. Velük tanultam meg, hogy a percek néha órák, a napok időnként évek, hogy mindig az adott napra koncentráljunk, és az itt és most pillanatát próbáljuk megélni.  Kedvenc könyvem a Kis herceg, melynek egyik gondolatával tudnám kifejezni azt, amit az érintett gyerekekkel megélek:
"A gyerekeknek nagyon elnézőnek kell lenniük a fölnőttek iránt", de minden áldott nap megengedik, hogy egy kicsit közelebb üljek!”

Dr. Kállay Krisztián a díj átvétele után az Érintettek Egyesületet is méltatta:
 
„Hiánypótló volt az Érintettek Egyesület létrejötte két évvel ezelőtt. Volt már szakmai szervezetünk, rengeteg alapítvány segíti a finanszírozást, de egészen más szerepet tud betölteni egy szülői szervezet egy ilyen helyzetben. Amikor mi, orvosok, akár a szakmai szervezetünkön keresztül felemeljük a szavunkat valamiért, vagy kérünk valamit, sokszor legyintenek, hogy ’jaj, az orvosok mindig követelőznek’. A felnőtteknél rengeteg betegszervezet van, akik harcolnak a betegek jogaiért, vagy akár gyógyszerhez juttatják őket. Ha ők felszólalnak valamiért, arra bármilyen döntéshozó egészen máshogy figyel, hiszen ők maguk a betegek, akiknek az érdekeiről szó van. Mi gyerekekkel foglalkozunk, akik képtelenek lennének kiállni a saját érdekeikért, jogaikért, ezért van szükség az őket képviselő szülői szervezetre. Ők a mi betegszervezetünk, ők tudják leghitelesebben képviselni a betegeinket.
Ezért az Érintettekre legszorosabb partnerként tekintünk. Személyesen, óriási megtiszteltetés tőlük díjat kapni.  Elismerések, címek, rangok érkeznek az idővel, járnak a korral is. Ha azonban maguk a betegek szülei méltatnak, bízvást érezhetjük, hogy mind szakmailag, mind emberileg jó úton járunk.”

A díjátadót követően az Érintettek Klasszik szalonkoncerten Kiss Péter zongoraművész Beethoven, Bartók és Liszt műveket adott elő. A művész a Magyar Rádió Zongoraversenyének harmadik díjasa és Barletta Nemzetközi Zongoraverseny első helyezettje.

Az Érintettek Egyesületről:

Szülői egyesületünk elsősorban a daganatos, leukémiás és gyógyult gyermekek és családjaik számára nyújt segítséget.
Az Érintettek Egyesület együttérzésből született. Mi érintett családok egymásra találtunk, hogy egymást erősítve segítsük a sorstársainkat. Az átélt nehéz élmények erőforrássá alakultak bennünk, tenni akarássá, egyfajta felelősséggé, kötelességgé. A támogató sorstársak egymásra találásával pedig még több energiát tudunk mozgósítani, egymást is gazdagítani. 
 

Fotó: Érintettek Egyesülete
Lap tetejére
ニューバランス ニューバランス 574 ニューバランス 576 ニューバランス 996 ニューバランス 1400 ナイキ スニーカー ロレックス 買取 ティンバーランド ブーツ