RSS Feed

Két ital, ami megvédhet a petefészekráktól

noinetcafe.hu - 2018. 04. 15. 8:00:56 Nagyobb szöveg Kisebb szöveg Cikk küldése e-mailben Nyomtatóbarát változat

Két ital, ami megvédhet a petefészekráktól

A flavonoidban gazdagon táplálkozó nőknél lényegesen alacsonyabb a petefészekrák kialakulásának veszélye – derült ki University of East Anglia harmincéves vizsgálatából, amelynek alapján a zöld tea és a narancslé is hatékony fegyver a megelőzésben.

A petefészekrákot „csendes gyilkosnak” is szokás nevezni, mert mire tüneteket produkál, gyakran már túl késő a gyógyuláshoz. 
A brit University of East Anglia szakértői 171 940 nőt, 25 és 55 év közöttieket kísértek figyelemmel több mint három évtizeden keresztül. Bebizonyosodott, hogy a sok flavonoidot – például teát, vörösbort, almát és citrusfélét – fogyasztók körében lényegesen alacsonyabb ezen tumorfajta kockázata. 
A rizikó 31 százalékos visszaszorulást mutatott a teakedvelőknél, valamint 21 százalékosat azoknál, akik gyakran itták citrusfélék levét, főleg narancsét – olvasható az American Journal of Clinical Nutrition című szaklapban. „A flavonoidok fő forrása a tea, a citrusfélék, valamint azoknak a leve. Ezek készen várják, hogy beépítsük őket az étrendünkbe. Így már egyszerű életmódbeli változtatásokkal csökkenthető a petefészekrák veszélye” – fogalmazott a kutatást vezető Aedin Cassidy, a Norwich Medical School professzora. 
A flavonoidok védőszerepét több tényezőnek tulajdonítják, köztük annak, hogy javítja a vérerek átjárhatóságát, továbbá megelőzi a gyulladást. 
„Noha a petefészekrák okai és rizikófaktorai összetettek, az egészséges életmód és a kiegyensúlyozott táplálkozással kombinált rendszeres testmozgás valóban csökkentheti a kockázatot” – tette hozzá Dr. Simon Newman, a Target Ovarian Cancer szervezet szakértője.

 

Fotó: -a-
Lap tetejére
ニューバランス ニューバランス 574 ニューバランス 576 ニューバランス 996 ニューバランス 1400 ナイキ スニーカー ロレックス 買取 ティンバーランド ブーツ