RSS Feed

Új szerepkörben az egykori ByTheWay énekese

Kelemen Ildikó - 2018. 04. 14. 17:00:45 Nagyobb szöveg Kisebb szöveg Cikk küldése e-mailben Nyomtatóbarát változat

Új szerepkörben az egykori ByTheWay énekese

Ya Ou az X-Faktorban a ByTheWay nevű fiú formációban indult, amely akkoriban az egyetlen csapat volt a műsor hazai verziójának történetében, amely a második helyig menetelt. A fiúk néhány hónapja feloszlottak, a tagok most egyéniben bizonyítanak, ahogy Ya Ou is, aki teljes erőbedobással dolgozik karrierjén.

A Sláger TV Sláger Best Of című műsorában Zoltán Erika mellett szombattól egy új arc is feltűnik. Az egyik tehetségkutatóban néhány éve debütált Feng Ya Ou Ferenc érkezik majd a legfrissebb toplistákkal, míg vasárnaponként Zoltán Erika marad a hangulatfelelős. Bár a fiatal tehetség számára a műsorvezetés még új terep, az biztos, hogy a női nézők szívét egyből elrabolja majd. 
Ya Ou az X-Faktorban a ByTheWay nevű fiú formációban indult, amely akkoriban az egyetlen csapat volt a műsor hazai verziójának történetében, amely a második helyig menetelt. A fiúk néhány hónapja feloszlottak, a tagok most egyéniben bizonyítanak, ahogy Ya Ou is, aki teljes erőbedobással dolgozik karrierjén. 
„Jelenleg több projektben is benne vagyok, többek között a Budapest Voices és a Yellow Jam Session tagjaként, de most inkább a szólókarrieremen van a hangsúly. Nemrég jelent meg debütáló dalom, Fejben dől el címmel, és sok nóta van még készülőben. A Kőbányai Zenei Stúdióban tanulok gitár szakon, és emellett énekórákat is veszek, és újra elkezdtem edzeni is. Elég elfoglalt vagyok, de amire szeretném, arra szakítok időt. Most ért véget egy komolyabb kapcsolatom, így sokkal nyitottabban állok a dolgokhoz, szeretném a szabadidőmet a barátaimra fordítani és új ismerősökre szert tenni” – kezdte a jóképű énekes, akit mindig is érdekelt a műsorvezetés, így nagyon örült a tévé megkeresésének. 
„Sosem ijesztett meg a kamera, mindig is kíváncsi voltam erre a világra. Régóta érdekel a műsorvezetés, többször elképzeltem már magam hasonló helyzetben, így nagyon örültem, amikor rám talált a feladat, és egyből igent mondtam. Egy médiában szereplő embernek ez szuper lehetőség, és persze komoly kihívás is. A rajongók most megismerhetik egy másik oldalamat is. Már volt néhány forgatási nap, és eddig úgy érzem, remekül vettem az akadályokat” – tette hozzá Ya Ou. 
Ha kíváncsi, hogyan teljesít a fiatal énekes az új szerepkörben, ne hagyja ki a Sláger Best Of adásait szombatonként 9:55-től, vasárnaponként pedig Zoltán Erika várja a nézőket 8:55-től a legfrissebb toplistákkal.



Fotó: Sláger TV
Lap tetejére
ニューバランス ニューバランス 574 ニューバランス 576 ニューバランス 996 ニューバランス 1400 ナイキ スニーカー ロレックス 買取 ティンバーランド ブーツ