RSS Feed

Melyik típust szeressük?

Mogyorósi Géza - 2018. 04. 08. 8:10:05 Nagyobb szöveg Kisebb szöveg Cikk küldése e-mailben Nyomtatóbarát változat

Melyik típust szeressük?

A fiatalok már nem is emlékeznek arra, hogy mit jelentett a Merkurnál megrendelni egy Wartburgot, miként édesapám tette bő fél évszázada. Aztán várt a család, míg nem 1967-ben értesítést kaptunk, hogy "átvehető" a Made in DDR modell.

Eisenachban már a 80-as évek elején jártam Imre barátommal. Ám a Wartburg (vár) szomszédságában fekvő autógyárba, csak az NSZK és az NDK összeolvadása után jutottam el egy nemzetközi sajtódelegációval. Akkorra réges-rég leállt a négyütemessé varázsolt, VW motoros keletnémet kedvencek gyártása. S ott, ahol hajdan úgy tízezren készítették a Wartburgokat, már alig nyolcszáz ember rakott össze Opeleket. Mindez annak kapcsán jutott eszembe, hogy a márciusi genfi jármű show (88. Internationale Automobilsalon) küszöbén olvasom, hogy mely modellek voltak a legkeresettebbek tavaly?

Németországban, ahol idén is legalább 3 millió új gépkocsit helyeznek majd üzembe, hagyományosan a Volkswagenek a legkedveltebb "népautók". Hazánkban, 2018-ban várhatóan 120-130 ezer darabos értékesítésre számíthatnak majd a szalonok. Hallom, hogy Magyarországon a múlt esztendőben a Suzukiból kelt el a legtöbb friss modell. A Vitara a sztár, de fogytak az olcsóbb típusok is. Az ezüst érem a Fordnak járt. Főleg a Focus és a Kuga volt a nyerő. Dobogós lett a hazai piacon a ©koda  is: az Octavia és a Rapid egyaránt gyakori látvány útjainkon. (Ugyanezt tapasztaltam Pozsonyban, Bécsben és Palma de Mallorcán vakációzva is!) S milyen márkákért lelkesednek a polgárok/cégek a 83 milliós NSZK-ban? Nos ez ott is zsebbevágó kérdés!

Nyugi ott sem a BMW és a Jaguar van a toplisták élén, hanem már kissé "unalmasan" - évtizedek óta - a Volkswagen Golf. Valamint a drágább Passat és a Tiguan. Az import kocsikért nem igen rajongó németek tavaly az előkelő negyedik helyre repítették a C-osztálybeli Mercit - a VW Polo előtt! A vadonatúj négykerekűre átlag 10 millió forintnyi eurót áldozó germánok vásárlási cetlijén az Audi A4-es lett a hatodik – magyar motorral, jegyzem meg mosolyogva.

Az EU legnépesebb tagállamában, ahol e tavasszal 13 ezer kilométernyi sztrádán suhannak az autósok, 2017-ben a ©koda  Octavia volt a legkeresettebb külhoni típus: céges "rabszolgaként" sem snassz napjainkban a (Volkswagennel rokon) legendás cseh márka. Alig kevesebb fogyott az Opel Astrákból és VW Touranból. A tizedik placcon a - több, mint félszázezer eladással - Corsa végzett az elmúlt esztendőben. A fenti verdák (a dízelek kivételével) 2018-ban is keresettek Németországban, s persze szerte az öreg kontinensen. A két baráti állam – Ungarn & Deutschland – gazdasági és vásárlói „erejének” komoly különbségeire az aktuális statisztikák is rávilágítanak. Bármit hírdessenek is a választási plakátok az egykori Kádár-medencében!

Fotó: -a-
Lap tetejére
ニューバランス ニューバランス 574 ニューバランス 576 ニューバランス 996 ニューバランス 1400 ナイキ スニーカー ロレックス 買取 ティンバーランド ブーツ