RSS Feed

Háromcsapatos csoportba is kerülhet a válogatott

mti - 2018. 01. 04. 17:00:34 Nagyobb szöveg Kisebb szöveg Cikk küldése e-mailben Nyomtatóbarát változat

Háromcsapatos csoportba is kerülhet a válogatott

Háromcsapatos csoportba is kerülhet a magyar labdarúgó-válogatott a szeptemberben rajtoló Nemzetek Ligája január 24-én sorra kerülő sorsolásán.

A magyar szövetség (MLSZ) honlapjának szerdai összefoglalója emlékeztet rá, hogy a nemzeti csapat a besorolás alapján a C osztály első helyére került a kontinentális sorozatban. Ebben a divízióban egy három- és három négycsapatos csoportot alakítanak ki.
    Amennyiben a magyar válogatott a háromcsapatos csoportba kerül, akkor két játéknapra barátságos mérkőzést kell szerveznie az MLSZ-nek. Az A és a B osztályban kizárólag hármas csoportok lesznek, így az ellenfelek a kontinens legjobbjai közül is kikerülhetnek, de akár Európán kívüli válogatottal is megállapodhatnak a nemzeti szövetségek.
    A barátságos mérkőzések párosításait és kezdési időpontjait március 2-ig be kell jelenteni.
    A Nemzetek Ligájában a harmadik vonal programjának kialakításakor fontos szempont lesz, hogy Finnország és Norvégia az éghajlati viszonyok miatt novemberben már nem játszhat mérkőzést hazai pályán, továbbá Észtország, valamint Litvánia hazai mérkőzéseinek időpontjait is befolyásolhatja a téli időjárás. Emiatt a négy csapatból legfeljebb kettő szerepelhet azonos csoportban.
    A sorsolást követően az azonos csoportba került válogatottak képviselői a helyszínen egyeztetnek majd a meccsek helyszínéről, pontos dátumáról és kezdési időpontjáról.
    Az elsődleges kezdési időpont - közép-európai idő szerint - 20.45 óra lesz, hétvégén viszont a mérkőzések többsége 18 órakor kezdődik majd, de ezeken a napokon is lesznek meccsek 20.45-től is, illetve 15 órától.

    A Nemzetek Ligája 2018-as játéknapjai:
szeptember 6-8.
szeptember 9-11.
október 11-13.
október 14-16.
november 15-17.
november 18-20.

    A C-osztály sorsolási kalapjai:
1. kalap: MAGYARORSZÁG, Románia, Skócia, Szlovénia
2. kalap: Görögország, Szerbia, Albánia, Norvégia
3. kalap: Montenegró, Izrael, Bulgária, Finnország
4. kalap: Ciprus, Észtország, Litvánia


Fotó: -a-
Lap tetejére
ニューバランス ニューバランス 574 ニューバランス 576 ニューバランス 996 ニューバランス 1400 ナイキ スニーカー ロレックス 買取 ティンバーランド ブーツ