RSS Feed

Nagy László visszavonul a válogatottságtól

mti - 2017. 10. 09. 17:36:17 Nagyobb szöveg Kisebb szöveg Cikk küldése e-mailben Nyomtatóbarát változat

Nagy László visszavonul a válogatottságtól

Nagy László visszavonul a válogatottságtól - döntését a csapatkapitány a Magyar Kézilabda Szövetség hétfői sajtótájékoztatóján jelentette be. A 36 éves jobbátlövő elmondta, nem hivatkozik sérülésekre vagy családi elfoglaltságra, egyszerűen azért határozott így, mert a posztján a szegedi Balogh Zsolt és a veszprémi Ancsin Gábor "továbbviheti a stafétabotot".

    "Az indok nagyon egyszerű, személyükben megoldott ez a poszt a válogatottban, mindketten bizonyították a nemzeti csapatban és a klubjukban is, hogy nemzetközi szintű a játékuk" - nyilatkozta Nagy László, aki megköszönte a korábbi szövetségi kapitányok meghívását.
    "Rengeteg kellemes emlékem és élményem fűződik a válogatottbeli szerepléshez. Felemelő érzés volt az a szeretet, ami körbevett minket" - tette hozzá.
    A jobbátlövő 1999-ben a Pick Szeged játékosaként mutatkozott be a felnőtt válogatottban, majd a Barcelonába igazolt, amellyel kétszer Bajnokok Ligáját nyert. Három évig (2009 és 2012 között) nem lépett pályára nemzeti színekben, de a londoni olimpia előtt Veszprémbe igazolt, és azóta ismét ő volt a csapatkapitány. Pályafutása során 199 válogatott mérkőzésen 728 gólt szerzett. Az athéni (2004) és a londoni olimpián (2012) negyedik, valamint a 2003-as és a 2009-es vb-n hatodik helyezett csapatnak is kulcsembere volt. Ötszörös magyar és négyszeres spanyol bajnok, háromszoros világválogatott, Magyarországon négyszer választották az év legjobbjának.
    Kocsis Máté, az MKSZ elnöke elmondta, elfogadják a Telekom Veszprém játékosának elhatározását, és biztosította róla, hogy a közeljövőben bekapcsolódhat a sportág irányításba.
    "Az elmúlt hetekben egyeztettünk, a döntést a szövetség természetesen tudomásul veszi. Nem örülünk neki, de a szempontjait és a szándékát elfogadjuk" - fogalmazott Kocsis. Hangsúlyozta, az MKSZ igyekszik méltó rendezvénnyel megünnepelni azt a nagyszerű életpályát, amit a jobbátlövő bejárt.
    "Már arról is elkezdtünk beszélgetni, miként csatlakozhat a sportág irányításába, hiszen eszébe sem jutott hátat fordítani magyar kézilabdának. A következő hetekben meg fogjuk találni a módját, hogy továbbra is tenni tudjon szeretett sportágáért" - mondta a szövetség elnöke.
    Ljubomir Vranjes, a magyar válogatott szövetségi kapitánya - egyben a Telekom Veszprém vezetőedzője - közölte, elveszítettek egy bálványt, a fiatalok példaképét, de ő is elfogadja Nagy László döntését.
    "Edzőként nagy veszteség, és bár most nehéz, de előre kell tekintenünk. Remek pályafutást tudhat maga mögött, nehéz lesz pótolni a világ egyik legkiválóbb jobbátlövőjét, ám több jó játékosunk van a posztján" - nyilatkozta.


Fotó: -0-
Lap tetejére
ニューバランス ニューバランス 574 ニューバランス 576 ニューバランス 996 ニューバランス 1400 ナイキ スニーカー ロレックス 買取 ティンバーランド ブーツ