RSS Feed

Oscar-díj - Rekordszámú nevezés

mti - 2017. 10. 08. 9:16:24 Nagyobb szöveg Kisebb szöveg Cikk küldése e-mailben Nyomtatóbarát változat

Oscar-díj - Rekordszámú nevezés

Rekordszámú, 92 ország nevezte be filmjét a legjobb idegen nyelvű film Oscar-mezőnyébe - közölte az amerikai filmakadémia. A magyar nevezett Enyedi Ildikó Testről és lélekről című filmje, amely a Berlinale Arany Medve-díjának elnyerése óta további számos nemzetközi filmfesztiválon aratott sikert.

    A 18 éves szünet után új nagyjátékfilmmel jelentkező rendező fanyar humorú szerelmesfilmjében két zárkózott ember az álmaiban szarvasként találkozik.
    A film női főszereplője a Katona József Színház színésznője, Borbély Alexandra, a férfi főszereplő Morcsányi Géza színházi dramaturg, a Líra Kiadói Csoport igazgatója, aki húsz évig vezette a Magvető Könyvkiadót. 
    Haitiről, Hondurasból, Laoszból, Mozambikból, Szenegálból és Szíriából először neveztek filmet az Oscarért folyó versengésbe.
    Kambodzsa Angelina Jolie amerikai színész-rendező khmer népirtásról szóló First They Killed My Father című filmjét küldte.
    Ausztria a Michael Haneke Happy End című filmjével jelentkezett, Lengyelország az Agnieszka Holland és Kasia Adamik rendezésében készült Pokot című krimit, Oroszország pedig Andrej Zvjagincev Szeretet nélkül című, Cannes-ban a zsűri díjával elismert filmjét nevezte.
    A svédek Ruben Östlund új munkájával, a cannes-i Arany Pálmát elnyerő A négyzet című társadalmi szatírával indultak az Oscarért, a britek pedig Sarmad Masud brit-pakisztáni rendező debütáló munkáját, a My Pure Land című, "pakisztáni feminista westernént" emlegetett alkotást küldték.
    A franciák a cannes-i fesztivál Nagydíjával jutalmazott 120 battements par minute (Percenként 120 szívverés) című filmet, Robin Campillo alkotását nevezték, a németek pedig Fatih Akin török származású német rendező In the Fade (A sötétben) című politikai krimijét.
    Az Oscar-jelöléseket 2018. január 23-án hozzák nyilvánosságra. A jelölésről a több mint 8000 színészből, filmkészítőből és filmipari szakemberből álló Amerikai Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia (AMPAS) szavazásra jogosult tagjai döntenek.
    A szavazás előtt azonban több fordulóban szűkítik a listát, a kilenc művet tartalmazó rövidített listát, amelyből az öt jelölt később kikerül, decemberben közli a filmakadémia.
    A 90. Oscar-díjátadó gálát 2018. március 4-én rendezik meg a hollywoodi Dolby Színházban. Az esemény tévés közvetítését több mint 225 ország és térség sugározza. A műsor házigazdája ismét Jimmy Kimmel lesz, a gála producerének újból a Michael De Luca - Jennifer Todd párost kérték fel.
    Az amerikai filmakadémia legutóbb nyolcvanöt alkotásból választotta ki a legjobb idegen nyelvű film kategória győztesét, Az ügyfél című iráni drámát Aszgar Farhadi rendezésében.
    2016-ban Nemes Jeles László Saul fia című alkotása nyerte a legjobb idegen nyelvű filmért járó Oscar-díjat.

Fotó: -a-
Lap tetejére
ニューバランス ニューバランス 574 ニューバランス 576 ニューバランス 996 ニューバランス 1400 ナイキ スニーカー ロレックス 買取 ティンバーランド ブーツ